Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

TAXNER ERNŐ: A Törvénykereső (Illyés Gyula, a drámaíró)

akinek féktelenségét eleinte neki kell fékeznie, s akinek céltalan kegyetlen­kedése növeli a fejükre idézett bajt, végül föladja a harcot, s az eszme és becsület helyett csak bőrét kívánja megmenteni. A hivőkkel, En Marty püs­pök és a katharok fanatizmusával ugyancsak szembekerül Perella. A „tiszták" tanításának legsúlyosabb ellentmondása: elfogadják a védel­met, de maguk nemcsak, hogy passzívak maradnak, hanem lázítanak is a védekezés ellen. Perella nem szívesen vállalja a harcot, minden személyes áldozatra — bizonyos megalázkodásra is — kész elkerülése érdekében. De vállalja, mert tudja, hogy a fölismert igazságot csak az tudja megvédeni, akinek ereje és bátorsága van a harchoz. Bonyolult harcot vív Perella. Fölsorakozik küzdelmében a nemzeti lét ügye, a becsület, az erkölcs, a szabadság, a választás és a szükségszerűség kérdése. A vár: „Minden üldözött szabad menhelye", de a védelmi harcot vezető kapitány nem riad vissza a szabadság korlátozásától (a börtönné vál­toztatástól) sem, ha az ügy sikere úgy kívánja. A legtöbbről, emberi életről kell dönteni, többször is. Döntéseit a helyzet, a következmények áttekinthe­tetlensége teszi iszonyú nehézzé. Ugyan honnan tudhatná előre, hogy az áruló kivégzése fölösleges áldozat lesz, a harc végső kimenetele nem igazolja halá­los ítéletét? És ugyan ki merne — erkölcsi érvekkel •— pálcát törni fölötte, amiért nem akadályozza meg a nemzeti és férfiúi önérzetét mélyen megsértő esküdt ellenség — szószegő — meggyilkolását? A körülmények gyakran olya­nok, hogy embertelenül nehéz fölismerni a hazugság és igazság, a tisztaság és beszennyezettség, a bűn és büntetés, a szenvedés és kínzás közti határo­kat, választási lehetőségeket. Szükség lenne az eszmére, amelyre a nehéz em­beri döntéseket alapozni lehetne. De az eszme teherbíró képessége is korlá­tozott, s méginkább korlátozott érvényességi köre. És Perella a fanatikus katharok iránti rokonszenve, tisztelete ellenére is fölismeri, hogy a legneme­sebb eszménél is fontosabb az élet. Az ember. Kis „e"-vel, mert Perella soha­sem a „föntre", az elvontra gondol, hanem az eleven, lüktető „lenti" életre. Ki is mondja, nem hajlandó fölöslegesen föláldozni az embereket. Katonáit nem Isten vagy valamely eszme szolgálatára szánja, „hanem a hidakon tán­coló lányok közé, szüreti mulatságokba, a falvak főterén kuglizó legény­bandákba". A Tiszták írója semmit sem adott föl korábbi elveiből, amelyekkel a ha­zafiságot, a politikai vezető eszményét és az eszméhez való hűséget igyekezett körülhatárolni. Csak éppen megközelítési pontja változott meg. Nem vélet­lenül kap oly fontos szerepet a drámában a kapitány lányának és a francia lovagnak meleg, lírai színekkel megidézett szerelmi története. Itt már min­dennél fontosabb az egyszerű, kis emberek mindennapi élete. Köztük és ér­tük, értük és köztük keh Perellának helytállania. Értük eszmél rá, hogy helyt­állása, kitartása az ő érdekeik védelmét is szolgálja; s végső soron miattuk adja föl a reménytelen harcot, hogy a háború következtében súlyosra fordult helyze­tükön enyhítsen. S a vereség reménytelen sötétségében eszmél rá. hogy közé­jük tartozik. A vereség tünteti el a „lent" és „fent" közötti távolságot, ta­szítja a vár mások sora fölött döntő urát a kiszolgáltatottak soraiba. Az eszme és az ügy fényének megszűntével egyetlen parányi fénypont marad csupán: az emberbe vetett hit, az emberséghez való hűség. A nemzet elsüllyedt, az időben, és Perella a jövőben, az igazságtevő utókorban nem tud reménykedni, mert az úgymond, mindig „a győztes alá fekszik és neki szül gyermeket, csó­kolni valót, édeset; mint az élet! Bosszú hát... Fejét rázza. Amitől persze

Next

/
Oldalképek
Tartalom