Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

TAXNER ERNŐ: A Törvénykereső (Illyés Gyula, a drámaíró)

megint csak a bűn dagad korlátlanul az égig, sötéten, azaz pokol sötétbe burkolva a földet. Ahol is a vigasz? A csöpp kis fény a szívben?! Hogy nagyonnagyon-nagyon akarva mégse ördögfi leszel tán: nem a kínzó, hanem a kínzott!" Perella, akiben önző érdekek nem merültek föl, aki nem riadt vissza semmiféle személyes áldozattól (legföljebb mások föláldozásától viszolygott), nem a szenvedés szükségszerűségét hirdeti. Ellenkezőleg. Egyértelműen az emberhez méltó, vidám, fölszabadult élet mellett áll ki. Ennek eleven törvényét keresi, s így jut el odáig, hogy az emberi élet végső értéke a tisztaság. A tisztaság fogalmának térfogatát, terjedelmét keresi az író, a legfontosabb szereplők jellemében, viselkedésében. Perella nyitott jellem, de pontosan körülhatárolt. Feleségének, Corbának egyéniségében viszont az ellentmondások nem csupán szétválaszthatatlanok, hanem meghatározhatatlanok is. ösztönös és tudatos érzelmek és szándékok befolyásolják minden tettében és minden szavában. A tisztaság eszményéből indul ki drámai szerepe; ezt keresi, hajszolja nyugalmának, sőt — végső soron — életének a föloldozása árán is. De egész élete a tisztázhatatlan problémák sorozata. Férje nemes gondolkodású, érzékeny, becsületes, közösségi ember, szereti őt, gyermekeik anyját, de — a dráma szerint — ezekből nem következik, hogy boldoggá tudja tenni. Alapvető, sőt talán a legfontosabb emberi kapcsolat tartalmáról van itt szó. Szexuális és érzelmi problémákról, a viszonzás, a felelősségtudat és a tudatalatti vágyak konfliktusáról. A racionális gondolkodás útján megközelíthetetlen Corba és Perella viszonya, annak a bizonyos könnyelmű nyári éjszakának „igazi" története, a vak és értelmetlen, sőt indokolatlan szenvedélyek elszabadulásának folyamata. És szembe kell néznünk a még nehezebb kérdéssel, az asszony En Marty püspök iránti vonzalmával is. Ebben a végtelenül bonyolult emberi megnyilvánulásban szerepet kap a kielégítetlenség érzése, az öregedő női test fiziológiai problémái, a tudatos erkölcsi álláspont és a szexuális vágy pszichológiai küzdelme; a tiszta ember csodálata, tisztelete, irigylése, a viszonzottság óhaja, a kölcsönös, minél teljesebb egymásra találás és az ezen keresztül elérhető fölszabadulás sóvárgása. Hasonlóan bonyolult emberi jelenségek okozzák Pierre Amiel lelki görcsét. Ö is összetettebb, nyitottabb jellem Illyés korábbi drámáinak szinte minden hősénél. Cselekedetei egyszerre vezethetők vissza a legtermészetesebb emberi vágyakra és az embertelen életszemlélet aljasságaira. Vagy gondoljunk a két szerelmes kapcsolatára, akik az egymás karjaiba kergető vágygyal, és az egymástól elválasztó erkölcsi, sőt (talán azt is mondhatnánk némi túlzással) világnézeti problémákkal vívódnak; szerelmi történetüket belülről befolyásolják a dráma más vonatkozásaiban fölmerülő rendkívül nehéz kérdések. A Tisztáknak voltaképpen két befejezése van. A második fölvonás végén eljutunk az élet „dicséretéig", a drámának egyenes ívű befejezése kínálkozik. A harmadik fölvonás a történet váratlan, meglepő fordulatával indul. A folytatásban Illyés a fölvonultatott problémákat új megvilágításba helyezi, végül pedig a várt tragikus zárótétel helyett egy hangsúlyos kérdőjellel fejezi be művét. Sem a dráma, sem a probléma nincs lezárva. Nincs katharzis, fölemelő, megtisztító hatás. A nyugtalanság marad bennünk végső érzésként. Illyés ezúttal nem kész válaszokat ad (mégcsak nem is sugalmaz), hanem a teljes élet rugalmas és szinte egyénenként változó törvényeinek keresésére ösztönöz. Hangsúlyozzuk: az emberi élet teljessége izgatja, vagyis a szemé-