Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel

ILLYËS GYULA dosult formában. Újjáalakuló lírájának magva szenvedélyesebb, zaklatottabb versekből tevődik össze. Ritkább a hosszú leírás, az epikus részletrajz: tömörség és reflexív egyszerűség váltotta fel az epikus jellegű elbeszélő hangot. S egy nem régi keletű költői lelemény vonja összébb „ábrázoló" tárgyias kép és fogalmi kifejezés határait. Gondolatot, ítéletet, fogalmi közlést nem bújtat el képekben, de nem is engedi pőrén különválva megjelenni. Kép és jelentés felismerhető különbségét s ugyanakkor szételemezhetetlen egységét valósítja meg. Az esztétikumnak — de világnézetnek, költői tartalmaknak — ez a módosulása az ötvenes évek közepe táján kezdődött. Illyés mindig programosan a valóság költője volt, néha már odáig, hogy ez az ének felszárnyalását is akadályozta. Új racionalizmusa sem valóságellenes: „Ha nincs pokol s mennyország. Csak ez — mi más? — lehet gyehennád s édened, ez a ,mocskos' valóság" (Séta az árnyékommal). De másként értelmezi a valóságot: még teljesebben, gazdagabban akarja átélni; célja a belső és külső végtelen kifejezése, az „emberfölötti szó" kimon-