Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
léten túli független létezőt. Ez a transzcendencia nélküliség az alapja Illyés öregedés- és halálköltészetének s azok a versek is — mint a. DoZeo, ergo sum, Bélyegesek — ebbe a körbe tartoznak, melyek nem tematikus szorossággal kapcsolódnak ide. Illyés érteni akarja a halált, ami lehetetlen, de a metafizikaellenes elme számára ez az egyetlen út nyílik; a racionális és tapasztalatilag bejárható körben kell önmaga számára vállalható megoldást találnia. Tovább haladva az elvonatkoztatás vonalán, a halál-versekből az is kiderül, hogy az egyik legnagyobb létprobléma: az emberi szabadság vágya élteti őket. Az élet visszafordíthatatlanul múlik az időben, az idő irreverzibilitásával számot kell vetni, viszont belenyugodni sem lehet. A sztoikus bölcselet a számotvetésnél áll meg, annál a pontnál, hogy a halál: semmi; ennek a gondolatnak a határát nem lépi át. Illyés lírája viszont épp azt fejezi ki, legalábbis ez időben, hogy nézzünk józanul sorsunk végére, mégis, e józan tudomásul vétellel együtt, láttuk azt is, hogy a halál abszurd ténye a létnek. S ebből a kettősségből születhet meg az egyéniség szabadság-érzése; a visszafordíthatatlanság és az abszurditás együtt teremtheti még azt az individuális erkölcsi érzéket, hogy az ember egyre szabadabb viszonyban álljon saját sorsával szemben. A Kháron ladikján néhány vitriolos mondatot szentel Heidegger halálfilozófiájának. 27 Továbbmutat költészetén, egész életműve szemléleti gyökereire világít a néhány gúnyosan elhatároló mondat. Illyés szabadság-képzete szöges ellentéte az egzisztencializmus filozófiájában megfogalmazott eszméknek. Nemcsak a heideggeri ,,halál-felé-való-létnek" (Sein zum Tode), amely a Másikat, a Mi-t a létezés önmaga elől való meneküléseként fogja fel, 28 hanem az emberiesebb sartrei aggodalom fogalomnak is: „Az ember aggodalmában vesz tudomást szabadságáról, más szóval az aggodalom a módja annak, hogy szabadságunk tudatában éljünk." 20 Illyés az élet-felé-való-lét, a Sein zum Leben költője és ezért érzi a halált természetesnek, elfogadja az élet szerves részéként, de nem nyugszik bele, mert a tartalmas élet nevében nem is nyugodhat; viszont ezzel teszi magát a halált is értelmessé, az élet szempontjából mégis elfogadhatóvá. Nem ismer az életben mítoszokat, a halál mítoszát sem fogadja el, mert az emberi nem összessége felől tekint saját létére : Nehezül a Föld, egyre több benne az áldozat, a kín; de ő, ő bűntelen, elhagyni nem szabad. Tartani kell, bár a könny s kudarc erőt, reményt legyőz; minden katona az egész seregért felelős. (Terhünk, a föld) 27 Kháron ladikján. 6fi—G7. 28 „Das Aufgehen in Man offenbart so etwas wie eine Flucht des Daseins vor ihm selbst." Sein und Zeit. 3. Auflage, Halle 1931. 184. 29 „L'est dans l'angoisse que l'homme prend conscience de sa liberté, ou: l'angoisse est le mode d'être dans la liberté comme conscience de l'être." SARTRE: L'être et le Néant. Paris, 101.
