Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BOTKA FERENC: A nemzetközi proletkult
a legkülönbözőbb egyéni, illetve ideológiai eszmei indítékokra épül. A költemények egy részében a polgári rend elleni 'anarchisztikus lázadás jut kifejezésre (mint például Max Barthel esetében); sokakat a munkásság nyomorának érzelmi alapon való elítélése késztet állásfoglalásra (1. pl. J. Seifert: Legalázatosabb dal vagy Szegény c. költeményeit) ; s ezen állásfoglalás mögött az esetek jelentős többségében erkölcsi indokok állnak: igazságtalannak, embertelennek tartják a kizsákmányolást, s jogosnak az ellene való lázadást (1. pl. O. Kanehl: Még meddig c. versét), vagy egyenesen az Ember, az elvont humánum nevében mondanak ítéletet a fennálló társadalmi rendszer felett (1. pl. Barta Sándor: Ki vagy? c. költeményét). A motivációknak ez a sokfélesége az egyes irodalmak nemzeti sajátosságaival, szocialista előzményeivel kapcsolatos. S ugyanilyen okokra vezethető vissza a hangvételében alapjában véve egységes nemzetközi költészet formai differenciáltsága is. A cseh költők lágyabb lirizmusa, amelynek egyik legmegragadóbb példája J. Hora: Proletármadonnája., a korábbi évek ún. civilizációs költészetében gyökerezik. J. R. Becher, Komját Aladár merészen ívelő szabadversei a német és magyar expresszionizmushoz kapcsolódnak. Hidas Antal népdalvariációi pedig a világháború alatti és előtti hagyományos költői formákat kultiváló szociáldemokrata költészettel hozhatók kapcsolatba. Ehhez hasonló „konzervatív" formai előzmények állnak az orosz proletárköltők versei mögött is, bár ez az általánosítás kissé merev, hiszen az egyik legjobb képviselőjük, A. K. Gasztyev verseinek ritmika ja egyenesen Majakovszkij tonikus verselésével rokon. A forradalmi lobogás és érzelmi telítettség mellett a tízes és húszas évek fordulóján született nemzetközi költészet egyik további jellemvonása tematikus: e versekben jelentkezik a forradalommal egyenrangú összefüggésben — bár kissé elnagyoltan és sematikusan — a munkásság ábrázolása. A munkás bennük elsősorban mint a forradalmi vihar hordozója, szítója, megvalósítója jelenik meg — a vas, a tűz, a láng embereként (1. pl. V. D. Alekszandrovszkij: Kovács, vagy M. P. Geraszimov: Dal a vasról), aki szinte mitikus hatalommal felruházva készül a régi világ elpusztítására (1. V. T. Kirillov: A vas Messiása); erejének egyik legfőbb forrása az összefogás, a kollektivizmus; nem „én", hanem „mi": osztály, tömeg amely a cselekvés egységében kovácsolódik megbonthatatlan és feltartóztathatatlan erővé (1. V. T. Kirillov: Mi). E kollektivizmus, amelyet annak idején a proletkult művészet sarkalatos tételének tartottak, a költészet mellett a legteljesebben a színjátszásban nyilatkozott meg. Már a forradalmat követő legelső hónapokban megindultak Oroszországban azok a kísérletek, amelyek célja a forradalom tömegszerűségének, kollektivitásának, valamint a felkelés eszméinek és jelszavainak közérthető demonstrációja volt. így születtek meg az első nagyszabású pantomim játékok, amelyek rendszerint a forradalom, a munkásmozgalom egy-egy eseményét vagy korszakát vitték színre (egy ilyen előadás például feldolgozta a három Internacionálé történetét), illetve a széles nyilvánosság előtt lejátszódó ún. „bírósági tárgyalások", amelyeken a munkásosztály képviselői megidézték és képletesen elítélték a régi rend egy-egy gyűlölt figuráját. Az orosz proletkult égisze alatt megindult kísérletek egyik legjelentősebb vállalkozásai közt tartják számon a P. M. Kerzsencev vezetésével megszervezett tömeg játékokat, amelyekben százak, ezrek, sőt tízezrek vettek részt.
