Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BOTKA FERENC: A nemzetközi proletkult
bet, mert szinte egyedüli kulturális fórumát alkotfék országaik kommunista mozgalmának, s a művészet kérdései mellett aktív szerepet játszottak a munkásosztály közművelődésében, ideológiai és politikai nevelésében. Kevesebbet, mert az adott körülmények között jóval szerényebb anyagi és társadalmi támogatást élveztek, mint amit a győztes forradalom nyújtott a mozgalom elindítóinak. Az elmondottakat szemléltetően igazolja egy érdekes, bár eléggé speciális példa: a csehszlovákiai Proletkult egyik legaktívabb szervezetének a tevékenysége. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után az emigráció Bécs mellett elsősorban Csehszlovákiában, Kassán keresett menedéket, ahol ennek következtében igen erős baloldali góc keletkezett. 1920—21-ben az itt élő magyar kommunisták hathatós harcot indítottak a csehszlovákiai munkásmozgalom balratolódásáért, a III. Internacionáléhoz való csatlakozásért. Napilapjuk, a Kassai Munkás egyik számottevő előharcosa volt a Csehszlovákiai Kommunista Párt megalakításának. Az emigráció számos tagja korábban is kulturális téren működött, s a szovjet Proletkult példáját megismerve már 1920 elején — tehát még az Ideiglenes Nemzetközi Proletkult Iroda felhívása előtt — pezsgő, kezdeményezésekkel teli közművelődési mozgalmat teremtett: előadóesteket, ismeretterjesztő és politikai előadásokat rendezett, eszperantó ós analfabéta tanfolyamokat tartott, segítséget nyújtott a dalárda, a sakkkör, a gyermekcsoportok munkájához, s rövid időn belül művészi színvonalra emelte a színjátszást. Mindezt az új, proletárkultúra szellemében, annak jelszavával tette, majd a felhívás megjelenése után — annak egyik legaktívabb országos szervezeteként is. A csehszlovákiai, s ezen belül a kassai Proletkult munkájának tartalmi vonatkozásait, a kulturális örökséghez való viszonyát, eléggé szemléletesen jellemzi a párt által közzétett felhívás, amely félreérthetetlenül a tudomány és a művészet „marxista szempontból való kimélyítéséről" és a „szociális forradalom szolgálatába állítása"-ról beszélt, illetve a kassai proletkult vezetőjének, Mácza Jánosnak egyik elvi jelentőségű cikke, amelyben egyenesen kijelenti: „Az oroszországi proletkult hivatalos programja", amelynek célja, hogy „a proletariátus maga teremtse meg a maga kultúráját — messzebbmenő cél". A proletkult jelenlegi feladata a nevelés, a munkásság „etikus és kulturális érdekeinek" tudatosítása, ami nem járhat a múlt értékeinek az elvetésével. S ez a szemlélet tényszerűen végigkövethető a Kassai Munkás hasábjain: cikkek egész sora foglalkozik a szocializmus előfutárainak alkotómunkásságával, több esszé kísérli meg a klasszikus írók marxista értékelését, a színjátszó csoport több ízben tűzi műsorára haladó szerzők kisebb jeleneteit, s ugyanez a szellem tapasztalható a lap irodalmi közléspolitikájában. A kassai példa nem elszigetelt jelenség. Hasonló műhelyek alakultak ki Németországban is: Berlinben, Kasselben, Erfurtban, Halléban (itt proletkult kartelleknek, szindikátusoknak nevezték őket), bár — mint sajtójukból, a Der Gegner-ből, a Der Prolet-ből. a Das Worí-ból és a párt központi lapjából, a Rote Fahne-bóA kiolvasható — tevékenységükben viszonylag kevesebb volt a közművelődési elem, a proletárkultúra kérdései elsődlegesen a munkásszínjátszás problematikájához kapcsolódva jelentkeztek. Nagyon leszűkítenénk azonban a nemzetközi Proletkult bemutatását, ha vele kapcsolatban csak kialakult szervezetekről, politikai mozgalmakról beszélnénk. Véleményünk szerint az irodalomtörténész legfőbb feladata, hogy a
