Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BOTKA FERENC: A nemzetközi proletkult

huzamosan a proletariátusnak a kultúra terén is meg kell teremtenie a maga sajátos, önálló osztályszempontjait tükröző értékeket. E kulturális törekvések első szervezeti alapjait A. Bogdanov rakta le röviddel a februári forradalom után, majd 1917 szeptemberében a proletárkultúra — innen a Proletkult rövidítés — első műhelyei megtartották alakuló konferenciájukat s hivatalosan is hitet tettek a bolsevizmus eszméi mellett. A forradalom győzelme után a Proletkult a Közoktatásügyi Népbiztosság felügyelete alatt működött mint önkéntes szervezet és szóles tevékenységet fejtett ki a kulturális élet szinte valamennyi ágában. Területi és gyárak köré csoportosuló körök jöttek létre, amelyek felkarolták, közös mederbe terelték a munkásság irodalmi, képzőművészeti ós színjátszó kezdeményezéseit, s a műkedvelés támogatásán túlmenően szerteágazó népművelő és agitációs munkát is kifejtettek. 1920 elejére a mozgalom már hozzávetőlegesen 400 ezer tagot számlált, akik közül 80 ezren aktívan is részt vettek a különböző körök, stúdiók munkájában. A szervezet számos folyóiratot jelentetett meg (Proletarszkaja kultúra, Gudki, Gorn, Tvori! stb.), nem is beszélve a szinte gomba módra szaporodó almanachokról, amelyek az ország legkülönbözőbb vidékein láttak napvilágot. A proletkult munka nemzetközi propagálásának a gondolata, amely már 1918-ban felvetődött. 1920 augusztusában vált valósággá. A Kommunista Internacionálé II. Kongresszusának küldöttei — köztük Wilhelm Herzog és Max Barthel Németországból, John Reed az USA-ból, Raymond Lefèbvre Franciaországból — A. V. Lunacsarszkij és V. Poljanszkij kezdeményezésére megalakították az Ideiglenes Nemzetközi Proletkult Irodát, amely felhívással fordult a világ proletariátusához s azt az orosz kezdeményezések folytatására, kiteljesítésére szólította fel. A Proletkult eszméje rövid időn belül élénk nemzetközi visszhangot váltott ki. Különösen Csehszlovákiában és Németországban hullt termékeny talajra a polgári kultúrától elkülönülő, azzal szemben álló proletár művészet gondolata, de akadtak hívei Olaszországban, Bulgáriában, Franciaországban, sőt Amerikában is. Bár hozzá kell tennünk: a Proletkult égisze alatt meginduló munka jellege, tartalma országonként változó volt, s az esetek többségében nem merült ki a szovjet kezdeményezések puszta utánzásában. A nemzetközi Proletkult-mozgalom egyik legfőbb jellemvonása, hogy mentes volt a szovjet szervezetek szeparatista törekvéseitől. Általánosan ismert tény, hogy Lenin ós a párt központi szervei 1920 végén több ízben is éles kritikával ültették a szovjet Proletkultnak azokat a törekvéseit, hogy munkáját mintegy függetlenítse a pártvezetéstől, s önmagát az új kultúra és művészet egyedüli képviselőjének deklarálja. Amely országokban a Proletkult határozott szervezeti formákat is öltött, mint például Németországban és Csehszlovákiában, mindenütt közvetlen kapcsolatban állt az akkor alakuló kommunista pártokkal, azok közvetett, vagy közvetlen irányítása alatt működött. De többé-kevésbé mentes volt a proletkult első nemzetközi visszhangja a szovjet szervezetek egyik további fogyatékosságától: a múlt kulturális örökségének sommás elvetésétől vagy legalábbis igen erős lebecsülésétől, ami annak idején szintén kiváltotta Lenin és a pártvezetés bírálatát. — Mindez azért is rendkívül fontos volt, mert a nyugati proletkult szervezetek sajátos szerepet játszottak országaik politikai és művészeti mozgalmában: többet és kevesebbet jelentettek ugyanis, mint a szovjet társadalmi gyakorlatban. Töb-