Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi

CSOPORTKÉP A BRENNER—

DECS Y—KOSZTOLÁNYI CSALÁDRÓL. AZ ALSÖ SORBAN BALRA AZ ELSŐ CSATH GÉZA (Brenner József), A HARMADIK KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. (A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonából) A mámor apológiája A sejtekben növekvő halál kijátszására utaló fantasztikus Csáth-novella után (A sebész), a tér és idő béklyóiban vergődő ember felszabadulását hirdeti a híres Ópium-esszé, önnön lehetőségeink végtelenbe tágítása a mámor útján — szinte programszerű volt ez a század elején a korlátozott életet nyújtó Monarchiában. Baudelaire Paradis artificiels-jét Ady tölti meg hazai társadalmi gondokkal A magyar Pimodánban: „Franciaországban már talán csak az auvergne-i zsákhordók vigasztalódnak borral, amikor még nálunk kénytelenek lesznek alkoholt tudni magukba azok is, akik mint kötelességtudó Atlaszok emelik vállukon az eget s az univerzumot." Dér Zoltán kismonográfiájában érdekes részletet idéz Csáth késői feljegyzéseiből, amely pontosan rímel erre: „Igaza volt Adynak. Mennyire érezte ő ezt az új időt. És mily makacsul bízott benne, hogy az meg fog érkezni. Váratlanul: itt van, megérkezett. Mert az kétségtelen, hogy ez a rendszer, amelyet Tisza, Vojnics báró stb. urak oligarchikus uralma, hatalmi l'art pour l'art passziója jellemzett, borzasztó légkört teremtett itten. Benne éltünk és utóbb magunk se éreztük: mily bűzös, ök tették azt, hogy az öregek az irodalomban, politikában sikerrel nullázzák ki a feltörő tehetségeket, ömiattuk volt az Akadémia óriási vagyona holt kultúrtőke, amely csak néhány tehetségtelen méltóságos úr anyagi érdekeit szolgálta, ömiattuk kellett Adynak három-ötszáz kr. havi