Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi
Pedig attól kezdve, hogy a tragikus jelzések sűrűsödnek unokaöccse körül, igénytelenség, írásképtelenség és romló test mutat a megsemmisülés felé, Kosztolányi a családdal együtt mindent megtett gyógyulásáért. Dér Zoltán idézi Kosztolányinak 1918-ból származó, Csáth Gézához írott levelét, amelyben az életet jelentő elvonókúrára hívja könyörögve: „Az ifjúságunk emlékére, a gyermekkorunk boldog játékaira kérlek, jöjj azonnal. Én elkísérlek, veled maradok, ha akarod, s te egészségesen térsz vissza. Azonnal válaszolj. Ölellek: Desire"De Csáth ekkor már csak a méreg hívását hallotta. — „Csak látom a könnyelteket, de én már nem értem" — voit a válasza. Ez a nagyszerű ember, az érzékeny diagnoszta orvos és kritikus, Bartók, Kodály, Weiner Leó felfedezője, novelláival a század eleji magyar irodalom horizontját tágító író már „tétlenné vált és közömbössé" — írja Kosztolányi. — ,,Egy jóságos csecsemőhöz hasonlított."' 5 Az Esti KornéZlal Kosztolányi — Kiss Ferenc pontos értelmezésével — „a maga rejtelmes egyéniségét egymásnak feszülő ellentéteiben tárja elénk"/' Az egymásnak feszülő erők szintézise vetíti ki a teljes, gazdag egyéniséget: Esti nélkül üres és unatkozik, de ugyanakkor Esti számára ő jelenti a „pillért és korlátot", mert „szétbomlik" különben; Esti már nem tud írni, ő pedig csak írni tud. „Én vagyok magam a hűség. Te légy mellettem a hűtlenség, a csopongás, a felelőtlenség" — egyezkedik Estivel. Lényének végtelenbe tágításáért — ebben a küzdelemben Kosztolányinál a „pillér és korlát" megtartó-fegyelmező erői kerültek túlsúlyba •—, Csáth Géza is megvívja az önmagát sem kímélő harcot; az Esti Kornélban jelentkező kettősség, ellentmondásosság feszül egyik korai novellájában, az Estében, így jellemzi az önmaga képére formált Péter doktort, a novella orvos hősét: — „Régen neki is szentimentális hajlamai voltak, de belátta, hogy az elérzékenyülések sok időt rabolnak és lassanként kicserélte életének rugóit." Az életét a szigorú ráció által kormányzó orvos számára egy későőszi este, mikor a föld minden melankóliáját kilehelve utoljára emlékezik a tavaszra, átszakítja fegyelme zsilipéit; fájdalom, élet és halál hívásait egyszerre hallja: „Ismeritek ezeket az estéket? Amelyeken az emberi boldogság egyszerű és kicsinyes ügyei óriási fontosságúakká nőnek? A mindenható akarat összezsugorodik és ernyedtté lesz. A lelkeink, amelyekben nem hiszünk, egyszerre belebújnak a testünkbe és irányozzák cselekedeteinket." Nem a materialista és a metafizikus szemlélet küzdelmét láthatjuk itt, hanem a szigorú racionális munkás életből kiszorított vágyak követelik jogaikat; egy másik világ térképének időtlenségbe süppedt tájai, tudat alá hullott emlékeinek ködfoltjai vonzzák ellenállhatatlanul az írót. Ennek — az Esti Kornél szellemiségéhez közelálló — világnak a hívása teszi olyan varázsossá a Csáth-novellákat, ós sejteti meg a kegyetlenül szenvtelen, objektív diagnózis mögötti mélyebb tartalmakat. Élményeit Csáth — mint Kosztolányi —, a forma szigorú fegyelmébe zárja, életének disszonanciája, „a mindenható akarat összezsugorodása" majd korai elhallgatást eredményez nála, nem növeszt az akarattalanságból egyedül üdvözítő „esztétikát", mint Cholnoky László (Prikk menynyei útja, Piroska). 2 DÉR ZOLTÁN : Az árny zarándoka (Szabadka, 1969.) 3 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Csáth Géza betegségéről és haláláról (Nyugat. 1919.) 5 A magyar irodalom története. V. kötet (Akadémiai Kiadó, 1965.)
