Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi
CZÉRE BÉLA KÉT, ÉRINTKEZŐ PÁLYA: CSÁTH ÉS KOSZTOLÁNYI „Ö vad szerelmese az őrült morfiumnak, adj ágyat most nekem és az éjféli búmnak, Akár a pap kérlek kiáltozván, és íróasztalomra fantasztikus lázban görbedek lehajolva, hogy hívjalak." (Kosztolányi: Csáth Gézának) Kosztolányiból fakadnak fel ezek a sorok, mikor a halott író, a szeretett barát és unokatestvér lelke már ,,a cirillbetűs Szabadkán" bolyong; ragyogó tehetségű lénye már csak visszajáró emlék, hátrahagyott különös írásaival világítva meg ezt a teljesség utáni mohó vágyakozásban önmagát elpusztító életet. A Mostoha torzóban maradt regény- és drámakísérlete után az Esti Kornél nemcsak játékos-lírai számvetés a pálya csúcsán korábbi életével, hanem a titokba-avató tanítómester, Esti szertelen lénye mögül f elsejlő Csáthportré is. Unokaöccse élet-halál misztériumai fölé hajoló alakja közvetlenül is felbukkan a gyűjtemény elbeszéléseiben, de a fiatalkori önmagát, lényének titokzatos-cinikus inspirátorát megjelenítő Esti-figura is sok színt kapott az Üllői úti diáklakás játékainak legdémonikusabb ösztönzőjétől, Csáth Gézától. — ,,Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált? / Virágok közt feküdni lenn a földön, / s akarsz-e játszani halált?" / Akarsz-e játszani — fordul később a vers játékosan-komoly vallomásával leendő feleségéhez, Ilonához. Felesége leír könyvében 1 egy ilyen játékot, mikor Csáth Géza felravatalozott ágyon, lobogó gyertyák között feküdve, a „tragédiát" a megtört Kosztolányinak és medikus öccsének gyászával hitelesítve várta a gyanútlanul belépő negyedik társat, Szabó Batanos Istvánt. Akkor szabadkai diáktársukat csapták be a rögtönzött méreghalállal, de tíz évvel később, mikor az országúti halál-jszínjáték után méregtől eltorzult testét a szerb katonák fűvel kibélelt szekérre tették és bekísérték Szabadkára, már Kosztolányit is becsapta Csáth, és becsapta az egész magyar irodalmat, hiszen — bár torzójában is rendkívül izgalmas életművet hagyott hátra —, korai pusztulása nem engedte meg, hogy elérje lehetőségeinek igazi határait. 1 KOSZTOLÁNYI DEZSÖNÉ: Kosztolányi Dezső (1938.)
