Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SÁRA.PÉTER: Színélmények, színhatások Ady költészetében
a babonás falusi embereket. Ezek mintájára idézte fel a költő is víziójában hófehérben a halott Léda kísértő kósza árnyát. Ady a fehérnek ezeket a misztikus jelentéseit ismerve, a valóság képszerű felidézésénél alig alkalmazta. Legfeljebb a tél, a női test és a halott ember színe volt olykor fehér, de ilyen esetekben is főként a jelenség különlegességét hangsúlyozta: „Fehér nyakad most nagyon is fehér." — „S alszunk fehéren és halottan." A fehér gyakori használatában kifejeződik, hogy a költő az Űj versek idején sokat és intenzíven foglalkozott a világ irracionális, nehezen megközelíthető rejtelmeivel, ahová a művészi tudatosság legmagasabb fokán akart behatolni. A fehér ugyanis a megvilágítás, a tudatosság legmagasabb fokát jelzi s így teljesen érthető, hogy Ady különös érzéseiből, sejtelmes látomásaiból felidézett képei miért ragyognak oly gyakran fehérben, vagy ezzel csaknem egyenértékű fényben, esetleg fényesen: „Fordítsd felénk fényes kegyetlen arcod." — ,,Egy asszony jött fényben felém." Az Űj versekben azonban nemcsak a fehér gyakori használatára figyelhetünk fel, hanem arra is, hogy költői képei egyre változatosabb színekben villannak fel. A fehér mellett különösen gyakran használja a pirosat, de a kék, sárga, zöld, barna, szürke színek is egyre sűrűbben felidéződnek. A költő világa láthatóan nemcsak kitágult, hanem erőteljesen ki is színeződött. Gyakori és változatos színkapcsolatai jelzik, hogy Ady ebben az időben már szinte teljesen felismerte a színek művészi kifejező erejét. Ebben a vonatkozásban a francia szimbolista költőktől biztosan sokat tanult, de a modern festészet lenyűgözően szép színes alkotásai talán az irodalmi példáknál is erőteljesebben inspirálták. Már 1904-ben keletkezett írásaiban találunk olyan részleteket, amelyek arra engednek következtetni, hogy Ady ismerte a festészet plein-air problémáit : „Virágos fákat, s napfényt akart a vásznára erőszakolni a lompos csavargó..." — „Igazi tél kellene. Fehérség s remegő fényes fagyos levegő. Nem ez a csúnya köd..." Bölöni, a hűséges barát és kitűnő műkritikus könyvében ugyan nem a legelismerőbben nyilatkozik Ady képzőművészeti érdeklődéséről, intenzívebb tájékozódását is későbbre teszi, de az adatok mégis mást sejtetnek. Gondolom, nem minden élmény nélkül írta le Ady 1905-ben A fekete macska című cikkében a következőket: „Önök, kik most tárlatokra járnak, húsz évvel ezelőtt nem láttak rőtvörös eget, violás rétet, kék ugart s effélét. Ma látnak. Jönni szokott időnként egy piktor, ki újat lát. Megfesti. Megtanítja önöket új színekre. És evvel megtanította önöket látni..." És egy héttel később sem véletlenül emlékezhetett meg a Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi tárlatáról. Ebben a korszakában írott novelláiban is bőségesen találunk olyan hangulati színalkalmazásokat, leírásokat, amelyek az impresszionista festészet alaposabb ismeretét tételezik fel. „A tanító úr sokáig néz a lány után, aki a piszkos, szennyes utcán úgy szálldos piros kartonszoknyácskájában, mint egy korai, vörös tavaszi lepke..." (Korzika)
