Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
szerint „már-már úgy látszik, hogy Illyés lesz az a költő, akiben az újjáépítés egysíkú lendületén túl a bűnös múlttal való leszámolás végleges hangjai is megszólalnak .. ." „Egy lépés, egyetlen további gesztus kellene, egyetlen mélyebb lélegzetvétel a felszabadulás új és friss levegőjéből, hogy Illyés az új magyar feladatok költője, a magyar történelem egyik példaszerű nagysága legyen." 51 S Illyés erre a — valójában mesebeli, hétmérföldes — lépésre balfelé, a napi politika felé nem igazította a lábát. A Franciaországi változatokról a kommunista kritika — eltekintve a Szabad Nép bár elismerő, de kis-igényű glosszájától, 52 — nem is nyilatkozik. A megértő méltatás Szabó Zoltánra, a volt népi író-társra marad. Joggal dicséri Illyést, amiért „hazánkfia" minőségben, a magyar irodalom diplomatájaként utazik, s ami a kommunisták szemében fogyatékosság, szerinte erény: hogy „otthona nem annyira az eszme, vagy szenvedély, vagy cél, mint inkább az emberek bizonyos vérségi kapcsolatban álló köre: rokonság". 53 A Magyarok Márai Sándor és Illyés azonos témájú művét Márai pesszimizmusa és Illyés optimizmusa, mint megosztó szempont alapján még szembeállítja egymással, :/ ' ám a Vigília cikkírója a kis népek eltűnése feletti búbánatban már rokonként összeboronálja ezt a két írót! 55 S ugyanez a csúsztatás — ellenkező indítékból — a másik oldalon: nem is csupán az úti jegyzetekről szólva, találkozni látja Márait és Illyést a kommunista kritika is ott, „ahol Márai irodalmi irányzata naiv és talaj talán kispolgári nosztalgiává devalválódik és Illyés a polgári rezisztencia elemeit őrzi paraszti költészetében." 56 Illyés munkásságának a felszabadulástól számított első szakaszát és az Illyés körüli egykorú csatározásokat a Lélekbúvár című színű megjelenése és fogadtatása zárja. Vass László a „népiek" táborának a kommunista politikától távolmaradó harcosa, örömmel fedezi fel a szatíra „mélyebb" értékeit: azt, hogy nemcsak a pszichoanalízis ostorozásáról van szó, hanem mindazokéról, akik „lelki" úton próbálnak társadalmi kérdéseket megoldani. Megérti annak kifejezését, hogy nem lehet úgy uralkodni a népen, hogy közben lenézzük, sem úgy élni vele, hogy közben féljünk tőle, továbbá, hogy a darab sugallata szerint a pszichiáter után a papnak, majd korunk kóklereinek a kikészítése következik. Ezek a mondanivalók a szatírát — mondja — időszerűvé teszik. Ugyanakkor észreveszi hibáját is: mintha a butaság és szélhámosság törvény szerint a várostól áradna a falu felé, és gátja kizárólag a falu romlatlansága lehetne. Tehát azt a hibát, hogy Illyés darabjában a város-falu ellentétét a valós társadalmi kérdéseket elködösíti. 57 Darvas József, aki a kommunisták felől közeledett egykor is s néz ekkor is a népi írókra, nem tudja respektálni a darab „mélyebb" értékeit. Felvillantja az 1945—46-os hónapok nagyszerű aktivitású Illyését, majd — szomorúan — vázolja az 1947—48-as években megtett visszavonulást, egészen a Lélekbúvár Illyéséig, akinek „a parasztság, a nemzet sorsdöntő óráiban ez a legfontosabb mondanivalója". A kritikát gyakorló romlatlan paraszti figurát • r >l KESZI IMRE: Illyés Gyula költészete — Csillag 1948. 5. sz. 51—54. 1. • r »2 KESZI IMRE: Illyés Gyula: Franciaországi változások [sic] — Szabad Nép 1947. 130. sz. 53 SZABÖ ZOLTÁN : Az Illyés-had Parisban — Üj Magyarország 1947. 37. sz. 2. 1. 54 DÉNES TIBOR: A megnemtalált Nyugat — Magyarok 1947. 657—659. 1. 55 BIRKÁS ENDRE: Magános utasok — Vigilia 1947. 437—438. 1. 56 HORVÁTH MÁRTON: A magyar demokrácia irodalmi életének mérlege. I. h. 54. 1. 57 VASS LASZLÖ: Illyés Gyula: Lélekbúvár — Független Magyarország 1948. 48. sz. 4.1.
