Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel

Eszmék és eszmények Több mint húsz esztendeje, 1943-ban írta Németh László: „Jövő korok szemében a mi nemzedékünknek, úgy hiszem, Illyés Gyula lesz a talányos írója."

1 Igaza lett-e az 1943-ban elhangzó jövendölésnek? Valami beteljesült, belőle. Alig van írónk, aki körül — műve és személye körül — oly gyakori a félreértés, a makacsul megrögződő félremagyarázás. Volt, idő, amikor szinte kritikai pergőtűz alatt tartották; máskor föltűnően haligattak róla. Nem sokkal a felszabadulás után elnyerte a „legnagyobb élő magyar író" kitüntető rangját, mégsem túlzás állítani, hogy több támadást, félreértést kellett tudomásul vennie, mint műve belső arányait, igazi mondanivalóját föltáró elemzést látnia. Elég a kritikák jelzőit, a pályát kísérő sommázó véleményeket idézni — s nemcsak Faragó Lászlóét vagy Zsolt Béláét, mint kirívó szélsőséget —, azonnal látható, hogy ily változatos jelentésű ítélettel kevés ma élő írót dekorált föl az elfogult kritika. Nem kevés azoknak a bírálatoknak száma, melyek csupa föl nem oldott ellentétet, rejtélyes paradoxont fedeztek föl műveiben. Már 1945 előtt is látták „mosolygó forradalmár"-nak és a szalonokban is gyanús biztonsággal forgolódó pusztafinak. Elmondták róla, hogy egyik kezével a Dózsa népét riadóztató forradalmi verseket írja, de a másikkal meg az elefántcsonttoronyban ülő Babitsét fogja. Az is zavartkeltő rejtélynek tetszett, hogy sokáig nem dőlt el, igazában minek is tartsuk: hagyományőrzőnek, a nemzeti jelleg védelmezőjének vagy a magyar irodalmat hatalmas műveltséggel szívósan modernizáló „nyugatosnak". Kérdés volt gyakran az is, hogy melyik az igazabb: műve szép, teljesedő harmóniája, a derűt árasztó 1 NÉMETH LÄSZLÖ: Népi író. Két nemzedék. Bp. 1970. 693. BÉLÁDI MIKLÓS A KÖLTŐ FELEL (Illyés Gyula lírája 1945 után)