Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

LÜKŐ GÁBOR: Balassi Bálint búcsúja

Kovács Zsigmond fiam, tehozzád is szólok, Isten legyen neked mindenben szószólód. Nőddel s gyermekiddel áldjon meg az Isten, S bő áldást reátok éltetekben hintsen. Drága keresztkomák és komaasszonyok, Ez életben legyetek mindig boldogok! Isten hozzátok, már boldogul éljetek, Az Isten áldása legyen most veletek! Szerelmes Jézusom, óh ártatlan bárány, Ki megváltál bennünk, szent vérednek árán, Meghalván érettünk a magas keresztfán, Vedd hozzád lelkemet ezen végső órán. Hasonló búcsúztatókat nagy számban olvashatunk Erdélyi Sándor 1887-ben Szegeden kinyomtatott gyűjteményében. A versek szótagszáma nem mindig egyezik, de azért elég gyakori a felező tizenkettes,

3 a négyes rím viszont már ritka. Fent piéldánkban is csak a 2. és a 7. strófában találkozunk vele. E búcsúztató típus régisége mellett tanúskodik nagy földrajzi elterjedése pápistáknál és kálvinistáknál egyaránt. A fenti zalai példa és az említett szegedi gyűjtemény mellett elég lesz talán Istvánffy Gyula palóc

4 és Gál Kálmán székely adatközléseire hivatkoznom.

5 Ez utóbbi különösen fontos számunkra, mert egyedül innen értesülünk, hogy a halottbúcsúztatókban is előfordultak az eltávozó kedves jószágai, élő és élettelen tulajdonai, akárcsak Balassinál: ,,A prédikáció végén van az elmaradhatatlan búcsúztató. A papnak bejelentik, hogy kitől óhajtott a boldogult végbúcsút venni. Szülők, férj, feleség, árvák, após, anyós, sógorok, rokonok, jó emberek, szomszédok, egész falu, a halott csűrje, istállója, barmai, kapuja stb. képezik ekkor búcsú tárgyát, melyet a pap vagy mester végez." A halottbúcsúztató legkorábbi történeti emlékeit a XVII. századból idézi Kiss Lajos, a siratóénekekről szóló monográfiájában.'' Balassi verse arról tanúskodik, hogy már a XVI. században is élt, sőt javában virágzott ez a műfaj. Balassi versét csak akkor érzékeljük teljes mélységében, ha tudjuk, hogy írója az életből eltávozók hangján vett búcsút hazájától. Bizonyára nem volt messze tőle a halál gondolata, s nem egészen rajta múlott, hogy még kapott néhány évi haladékot. A vers latin címét, mely valószínűleg Balassitól származik, az egykorú magyar költői nyelven próbáltam meg tolmácsolni, mellőzve az eddig használatban volt latinos mondatszerkezetet. A csonka kilencedik strófát megpróbáltam rekonstruálni. Aki jobbat tud ajánlani, ne sajnálja tőle a fáradságot. Ha megsérült műtárgyainkat restauráltatjuk, verseinket sem illik elhanyagolni. Hiszen csonka állapotukban nem alkalmasak előadásra. Az általam ajánlott kiegészítést zárójelben közlöm. 3 A Balassi-verssel stílusban, hangulatban és versformában megegyező strófák pl. a 86., 101., 102., 106., 110., 217. lapokon. 4 Ethnographia VII (1896) 281—284. 1.: A borsodi matyó nép élete című közleményben, különösen a „hajadon leány búcsúztatója". 5 Ethnographia VI (1895) 224—225. 1.: Temetési szokások a Nyárád mellett. 6 A Magyar Népzene Tára V. Siratok. Szerk. BARTOK BELA és KODÁLY ZOLTÁN. Bp. 1966, 25 1.