Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

SZEKERES LÁSZLÓ: Torockó regénye

az Istenben meglepően pontosak.'*

11 Bejárta a „pusztuló szép Erdély hazánk festői szépségű tájait, a Székelykőtől a Tordahasadékig. Napokig bújta a hegyeket. Iratait egy csomóba kötve járta a poros országutakat, a sziklák éleit, hátán csokoládé szín kabáttal, fején puha szürke kalappal s kezében gyönge somfabotocskával. így gyűjtögette ő regényéhez az anyagot."

12 A Tordai hasadéktól felvergődtek a Monasteriára. Itt „ősi szokás szerint nagy áldomást ittak és majdnem az összecsókolózásig fraternizáltak" a románokkal. Az ünnepi beszédre Jókai válaszolt. Miként 1871-ben, amikor szót emelt a ,nemzetiségi viták sírjának begyepesedéséért',

13 most is a ,népek testvéries egyetértését éltette'."

14 Augusztus 8-án Kolozsvárott az ő tiszteletére adták elő Milton c. darabját. A közönség lelkes ovációval fogadta a szerzőt. Másnap a polgármester tartott búcsúbeszédet tiszteletére.

15 10-én reggel indult Koltóra Teleki Sándor „gróf ezredes" kíséretében. Augusztus 12-én Nagybányára ment a környékbeli kohókat és ércolvasztókat megtekinteni. 14-én érkezett Pestre. Előre elkészített útiterv alapján utazott az Egy az Isten földjére, s szinte előre tudta, hogy mit kell, mit érdemes és mit felesleges megnéznie a regény szempontjából. Bár nagy figyelemmel szemlélte a torockóiak ünnepi programját •— mellőzte táncuk megtekintését, miután Nagy Ferenc azt írta róla, hogy az „minden inkább, mint tánc, idomtalan ugrálás, rugdalkozás, minden méltóság, illedelem szabály nélkül".

K! Helyette a szomszéd falu tánckedvelő fiatalságának a mulatozására figyelt fel. Fennmaradt Jókainak az a notesza, amelyet magával vitt torockói útjára, hogy legjelentősebb élményeit a maga számára belejegyezze.

17 Ezzel mintegy szelektálta is tapasztalatait s menetközben alakította regényét. E feljegyzések segítségével pontosabban nyomon követhetjük erdélyi útját, mint az olaszországit, összeírta a Torockó melletti bányákat. Helybeli történetre utalt ,,Az egér a gyűrűvel" beírással. Az ezután következő feljegyzéssel — „A Lányi cigány énekelve dalolva muzsikál" — torockószentgyörgyi élményére célzott, amelyet a mennyegzői jelenetbe szőtt. Emlékeztető szavak hívták fel Jókai figyelmét a főhős modelljére, a torockói vastermelésre, az öltözködésre, a lakásberendezésre és az istentiszteletre. Az „egyszer ütő harang" eszébe juttatta azt a különleges harangozást, amelyről a regényben Adorján Áron meghatott hangon szólt. A „Nem esküszik, nem verekedik" szavak a solferinói csatában részt vevő unitáriusokra célzott. Néhány emlékeztető a város terére, az iskola életére, a székely csürdöngölőre és a földművelésre utalt. Személyes észrevételeire támaszkodott, amikor Torockóról megjegyezte: „Rendes város, amelyben nincs se prókátor, se orvos, s a pört mégis eligazítják, a nyavalyát mégis meggyógyítják". Vezérszavak rögzítették templomi élményeit, a hallott történelmi mondákat. U Élő emlékezők Jókai erdélyi tartózkodásáról. Ellenzék [Kolozsvár] 1925. febr. 16. 37. sz. 11—12. 12 GY.: Jókai az Egy az Isten földjén. Hazánk 1894. 13 TAB GRY GÉZA Es INCZE ERNŐ: Jókai napjai Erdélyben. Kolozsvár 1925. I'I Hon 1876. aug. 12. 190. sz. Esti kiadás 2. 15 Kelet 1876. aug. 9. 180. sz. 709. 16 NAGY FERENC: Levéltöredék Torockóról. Nemzeti Társalkodó 1838. dec. 27. 23. sz. 205—08. 17 Följegyzések 2. k. Bp. 1967. 60 és kkl.