Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

SZEKERES LÁSZLÓ: Torockó regénye

ságharc egykori ellenfeleinek közeledésére utalt. Helyenként a Csataképek novelláiban is felbukkant az összefogás gondolata. A kiegyezés után is megvolt annak a lehetősége, hogy akceptálja a kormány békés külpolitikáját. A porosz—francia ellentétek realizálódásakor ütköztek meg a császári politikában a béke és a háború hívei. Az egyik fél a be nem avatkozás elvénél kötött ki, a másik a porosz érdekeket támadta. Gróf Andrássy Gyula szerint a dualista rendszer fennmaradását az biztosíthatta, ha a Habsburg-birodalom lemond a német hegemóniáról. Attól tartott, hogyha Ausztria a német államszövetséghez csatlakozik, az önállósodó Magyarország magára marad a nemzetiségekkel és a Balkánra szemet vető orosz politikával szemben. Pedig Bismarck Németországa potenciális szövetségest jelenthetett a pánszlávizmust szitó cárizmussal szemben. Az Osztrák—Magyar Monarchia külpolitikájának másik irányzatát Beust, osztrák birodalmi kancellár és Albrecht főherceg képviselte. Ez a poroszellenes franciabarát irányzat a német egységen belül az osztrák hegemóniáért küzdött, s az 1866-i königgrätzi vereség visszatorlására készült. A két csoport közötti küzdelem az 1870-i porosz—francia háború előestjén dőlt el. Andrássy Gyuláék a semlegességet támogatták. Beusték hadat akartak indítani Poroszország ellen. A közvélemény általában a be nem avatkozás politikájával rokonszervezett. Tisza Kálmán is ez utóbbival értett egyet. A francia—porosz háború alapvetően megváltoztatta Jókai magatartását. Arról győzte meg, hogy Magyarország Bismarck csapataihoz hasonló hadsereggel egyedül nem vehetné fel siker reményében a harcot, ezért lemondott az önálló katonaságra vonatkozó követeléséről. „Nem titkolom — mondja 1878-i országgyűlési beszédében —, hogy a magyar hadsereg elkülönítése egy ideig nekem is őszinte óhajtásaim közé tartozott.. . Okát és idejét adom annak, amiért és amikor ez óhajtásomat — nem egyidőre, de mindenkorra leteszem. Ez volt az 1870-i német—francia háború tanulsága. Mikor azt láttam, hogy a világnak eddig leghíresebb katonai állama hogy törik össze egy gyors és tömeges támadás előtt: mindinkább meggyőződésemmé vált, hogy az újkori harcmodorral szemben veszedelem volna a monarchiákra nézve hadseregének egységét bármi tekintetben megbontani."

1 A katonai és gazdasági kérdések jelentőségben egysorba kerültek Jókai életművében, sőt egyre nyilvánvalóbbá vált a gazdasági problémák primátusa. „A világ egyik legnagyobb stratégája — mondta 1875. február 6-án—, Nagy Frigyes, aki volt annyira hadismerő, mint az osztrák közös hadügyminiszter, azt mondta, hogy a hadjáratot az nyeri meg, kinek az utolsó tallér megmarad a zsebében. Minekünk pedig az utolsó tallérunk nagyon közel van az elsőhöz."

2 Míg külpolitikailag „becsületes neutralitást"

:í hangoztatott, szépirodalmi munkáiban azt vallotta, hogy „Magyarországnak és Ausztriának évtizedekig, az iparosok, kereskedők, földmívesek és néptanítók országának kell lenni, és nem katonák és hadvezérek országának."

4 S a kormánypárti Jókai véleményében a gazdasági különút keresése és lehetősége is elhalványult. A torockói bányászok regényében már alig jelentkezett. Az 1870-es évek derekáig a nemzeti kapitalizmus gondolatát központba állító regények feladata lett a magyar önállóság védelme. S viszonylag a füg1 JÖKAI MÓR Politikai beszédei. 1. k. Bp. 1930. 267—68. 2 TJo. 226. 3 Uo. 227. 4 Uo. 62. 7 Petőfi Irodalmi Múzeum 97