Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
KASSÁK LAJOS: Az én hivatásom az ...
tőnket. A másikat esztétizáló költőnek nevezte, engem pedig elkötelezettebb költőnek. De mellétéve, hogy ez az a költő, aki soha egyetlen politikai frázist nem írt le a verseiben! Szóval el vagyok kötelezve, amint vallom magam is, de viszont nem szolgálattételre vagyok elkötelezve, ugye? Bosquet ma egyike a legrangosabb költőknek és esztétáknak Párizsban. Meghívott ebédre, beszélgettünk mindenféle dologról. Többek között fölvetettem neki az én gondolatomat, hogy az újabban keresett vagy követett utakatirányzatokat abban foglalhatnám össze, hogy el a művészettől! El attól a művészettől, amely önmagát fertőzve, állandóan a művészetből él. . . Többé nem az életet viszi be a művészetbe, hanem a művészetet a művészetbe. Ügy hogy művészi tárgyakat és mondanivalókat művészi módon akarnak megcsinálni. S ebből hovatovább egy affektált giccs jön létre. Mindezzel én már teljesen szembenállók. Alain Bosquet is azt mondta, hogy neki is van egy esszéje, amiben azt próbálja fejtegetni: a költői nyelvet át kell alakítani olyan nyelvre, ami könnyen fordítható. Szóval ne az unikumokra utazzunk. Hanem azokra a telitalálatú mondatokra törekedjünk, amit franciára, angolra, bármilyen nyelvre le lehet fordítani anélkül, hogy egy nemzeti raffinériával legyen a mondanivaló teletömve .. . Nagyon jóba lettünk. Van egy folyóirata, mely évente négyszer jenenik meg, jó vastag folyóirat, azt mondta, mint szerkesztő: — Uram, ezennel felajánlom folyóiratomnak legközelebbi számában a 30-tól 60-ig terjedő oldalakat . . . Amit akar, írja meg .. . Ennél a beszélgetésnél ott volt Gara László is, aki mindjárt vállalkozott a fordításra. Prózát is felajánlott, prózai közlést? — Azt, amit akarok. . . Azt írjam bele. Később megállapodtunk, hogy A ló meghal és madarak kiröpülnek című versemet le fogja közölni, egy tanulmánnyal. Olyan tanulmánnyal, amiben azt próbálja majd bebizonyítani, hogy három ilyen hasonló vers létezik a modern költészetben. Az első volt Blaise Cendrars-nak Szibériai utazása, a második volt Apollinaire-nak Zone című verse, a harmadik az enyém, ami 1924-ben készült. Ügy hogy ezt próbálják majd kihozni Párizsban, ami természetesen nekem nagyon jól esne . .. Talán ha itthonról nem tudtam kimenni, talán kintről be tudok jönni. S akkor talán még itthon is azt fogják mondani, hogy A ló meghal, és a madarak kiröpülnek az egy nagy magyar vers, ugye? Kassák az az ember, olyan alkotó, aki a meg nem érkezéssel érkezik meg mindig. .. Átolvastam a Hatvan éves Kassák köszöntését, azt a szép kis könyvet, abból is ez sugárzik... Mint egy gránit szikla, olyan az a kötet! — Hát igaza van kérem, igaza van. Alapjában véve én az ellentmondásaimmal győzök. Mint ahogyan az a véleményem, hogy a művészeknek nagyrésze ott bukik meg, amikor az első sikert elérte. S többé nem mer elmozdulni arról a helyről. Fél. Fél, hogy akkor baj lesz. Velem az megtörtént, hogy amikor tizennégyben a Mesterembereket írtam, akkor egy olyan kritikusom, mint Osvát, ezt mondta: — Uram, ez nem vers, ez kocsizörgés ... és visszaadta ... A Népszavánál és mindenütt visszaadták.
