Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
KERESZTURY DEZSŐ: Borsos Miklós kiállítására
klasszikusan realista ábrázolástól a pusztán jelzésekkel felidézett látomásig terjed. De minden változatban lenyűgöz, gyönyörködtet az arc vonásaiban, a fej formáiban, tartásában kifejezésre jutó szellem, az alkotó lélek megragadására irányuló erő. A lényegre, a szellemi esszenciára irányuló figyelem s a megismert jellemnek, léleknek ez a mindent a kifejezésnek alárendelő ihletett felidézése jellemzi Borsos fejszobrait is. Nagyobb részük olyan írókról, költőkről készült, akiket a szobrász személyesen ismert, de •— legalábbis tudtommal — alig egy-kettő személyesen jelenlevő modell után. A visszaemlékezés, és a költői művekben megőrzött lélekállapot egyesült erővel sugalmazta ezeket a szobrokat, amelyek — most is hangsúlyozom — olyan ember számára is rendkívül kifejező műalkotások, aki talán semmit sem tud a tárgyul szolgáló személyről: jelentékeny emberek jelentékeny ábrázolásai. De ne feledkezzünk meg az érmek ,,másik oldaláról" sem. Az éremművészet igazi magasiskolájában az érem két oldala egység: a kettő együtt teszi a műalkotást. Ezeknek a hátlapoknak csak kis részén él Borsos a betűk artisztikumával; legtöbbjük önálló, tartalmas kompozíció. Néha úgy tetszik, mintha teljesen függetlenednének az első oldalon látható arcképtől; olyan motívumok térnek vissza rajtuk, amelyek a művész más darabjain is előfordulnak: kedves tárgyai képzeletének. Az elmélyedő figyelem azonban itt is megtalálja a felszín mögötti, a végső összefüggést. Persze nemegyszer alig van több fogódzója egy-egy távolabbi, lazább képzetkapcsolásnál. Mit keres pl. az öreg Arany arcát fájdalmas szétesettségében megidéző plakett hátlapján az a kagylóval vésett krix-krax?! A sejtő szív s az értő ész némi tűnődés után rájön: a hanyatló nap rejtelmes képe ez, olyan erővel s oly lényegre-meztelenítő egyszerűséggel felidézve, amely a hanyatlásban is az örök törvény felemelő élményét szuggerálja. Ilyenfajta, egészen tavoli képzetkapcsolatokat keltő illusztrációk — pontosabban: egy-egy írói alkotással vagy éppen egy-egy általános emberi, de költőileg is megfogalmazott gondolattal egy tőről fakadó élményt megidéző művek — az olyasfélék, mint a Lampedusa elbeszélése nyomán felszabaduló ihletben keletkezett szobrok. Ezekkel kapcsolatban nehéz eldönteni, melyik mű illusztrálja — tehát fényesíti, magyarázza, kiegészíti — a másikat. Mert a Lighea-ról szóló elbeszélés legalább olyan mértékben lehet a szobrok titkának értelmezője, mint fordítva. S mivel Borsos ,,az irodalomra ráérző" művészek közé tartozik, hadd utaljak csak néhány olyan itt és előttünk álló, vagy nagyonis hiányzó művére, amelyeknek követeiként néhány Lighea-szobor áll itt előttünk, olyanokra, mint a Godotra-várva, az Orfeusz, az Arany-kor, a Hajnalhasadás s annyi társuk, vagy — hogy a magyar történelmi ihletésűek se maradjanak említés nélkül — azok a vörösréz-domborítások, amelyek a Petőfi Múzeum új kiállítását, az abszolutizmus korát felidézőt fogják díszíteni. Ha címüket elhagyjuk: önálló plasztikai alkotások ezek. De milyen mély, tágas szemhatárokat nyitó, megrendítő tartalom sugárzik fel bennük, ha megnevezik őket! A Petőfi Múzeum újra igazi, szép céljaihoz méltó kiállítást rendezett. 1 1 A művész irodalmi illusztrációit, érmeit és arcmásait bemutató kiállításunk megnyitása alkalmából elhangzott szavak.
