Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KISS JÓZSEF—MIKLÓS DEZSŐ: A "második inas"-tól a "könyváros"-ig

volt: a legtovább maradt színen a francia romantikus drámairodalom tengernyi terméke közül.

31 Magyarra rövidesen ketten is lefordították: Pály Elek

32 és Fáncsy Lajos; az utóbbinak átültetésében adták a budai színészek 1837 elején háromszor;

33 a pesti magyar színház is hamarosan, 1837. nov. 11-én bemutatta, ugyancsak Fáncsy fordításában, mint a fennmaradt szerepkönyv tanúsítja;

34 de bár a fehérvári színlap szerint is Fáncsy fordítását adták elő, a két szöveg — úgy látszik — mégis többé-kevésbé különbözött egymástól: a kézirat címe a színlap alcímével azonos; a személyeket a kézirat együttesen, a színlap „képezet"-ekre osztva sorolja fel; az egyes képeknek a kéziratban csak sorszámuk, a színlapon ezenkívül alcímük is van. További s a mi szempontunkból lényeges eltérés, hogy Grefiernek, kit Fehérváron Petőfi-Borostyán alakított, a kézirat 2. „képezet"-ében nincs szerepe, a színlap pedig ott is megnevezi. De akár fellépett a 2. képben, akár nem, a sokszereplős darab legjelentéktelenebb „alakítás"-ainak egyike jutott neki: Grefier — a kéziratban Greffier — hivatalos személy („greffier" franciául törvényszéki irodatisztet jelent, de a fordító tévedésből tulajdonnévnek nézte), ő vezeti Esmeraldát a bírák és katonák élén a vesztőhelyre, s ott ő olvassa fel a halálos ítéletet (4. képezet, változás); ezután közvetlen, de passzív részvevője a darab leglátványosabb jelenetének: amikor felsegíti a földről az ájult Esmeraldát s feltartja a leány felé rohanó Phoebust, Quasimodo, a ,,Notre-Dame-i toronyőr" az ő karjából ragadja ki az elítéltet, s viszi magával a biztos menedéket nyújtó székesegyházba. Dec. 13-án játssza Petőfi egyetlen igényesebb fehérvári szerepét (az ismertek közül), Holtéi Babérja és koldusbot c. érzelmes színművében. Ezt a darabot a Nemzeti Színház — Szigligeti Ede fordításában — 1839. jún. 3-án mutatta be s később is ismételten műsorára tűzte.

35 Egy zseniális költőnek, Henriknek tragédiája: teljes egzisztenciális, erkölcsi és fizikai bukása játszódik le a néző szeme előtt. Kora nem érti meg, a nyomor fenyegeti, házassága boldogtalan. Azt a lányt, Ágnest, aki megsejti kivételes adottságait és vonzalmat érez iránta. Eduárd táblabíró, a titkos tanácsos fia veszi feleségül. A költőt reménytelen szerelme és a méltatlanságok sorozata olyan kétségbeejtő szituációba sodorja, hogy megőrül, és bottal a kezében koldulni megy. Az utó játékban, 20 évvel később összetalálkozik Eduárdékkal, kik fiát örökbe fogadták; ez csak akkor tudja meg, hogy az időközben művei révén hírnévre jutott Henrik — az ő apja. A 20 éve kéregető, eszelős aggastyánban felismerik a költőt, s az a karjaik közt hal meg. A darab alapeszméje egy romantikus közhely: a valódi művészt kora nem érti meg; osztályrésze, míg él, a nyomor és megaláztatás; művészetét csak a késő utókor méltányolja majd. A didaktikus tendencia annyira áthatja a művet, hogy hitelét veszti: nem eleven figurák mozognak és beszélnek a színpadon, hanem egy tétel megtestesült illusztrációi: ilyen maga a főhős, a költészetnek és költészetért élő s minden földi jóból kicsöppenő Henrik; hű „ellenképe", a cinikusan józan, praktikus gondolkodású, társadalmi rangban, anyagi jómódban, szerelemben diadalmas vetélytárs (Eduárd); ennek apja, a nagy tekintélyű titkos tanácsos, aki a költészetet haszontalan irkafirkának, 31 L. VÉRTESY JENŐ: A FANCSY-FELE SZtNLAPGYÜJTEMÉNY A M. NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTARÁBAN. MAGYAR KÖNYVSZEMLE 1908. 210. 1. (QUASIMODO címen említi.) 32 BOLDOGASSZONY TEMPLOMA HARANGOZÓJA (NOTRE DAME). Hugo Victor után magyarrá tette és kiadta Pály Elek. Kassán 1837. 96 1. 33 L. BAYER: A NEMZETI JÁTÉKSZÍN . . . c. i. m. II. 438—439. 1. 3í OSzK — Színháztört. Oszt., N. Sz. N. 36. A címlap Fáncsyt nevezi meg fordítóként. 35 L. FERENCZI ZOLTÁN alább i. t. 77. 1.