Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj
„Az legyen itala, ki engem megcsala". ,,Idd meg hát vérét a csábítónak." A század második felében elterjedt hasonló témájú balladának, a Szenté báró leányának már számos változata ismeretes. A balladákon kívül a prózai szájhagyományban is megtalálható a rangon aluli szerelem tragédiájának motívuma. A Blatnica Vár kisasszonya a fűtővel szerelmeskedik, és az apja által megölt szeretője után hal. 27 A Vérpohár alapmotívuma a szüzesség védelme és a méltatlan szerelmes kivégzése, jellegzetesen középkori jellegű balladai téma. A feudális morál kötelékeiből szabadulni vágyó egyén a társadalom korlátaiba ütközik, és kitörési kísérlete tragikus bukásra van ítélve. A Vérpohár is a feudális morál ítéletének oldaláról közelíti meg a témát. Az apa („Rangodat gyalázó megtévedt leányzó. Inkább a balálnak adlak mint a gaznak.") Világosan e morál nevében ítélkezik, bár a cím (a Rang áldozatja) bizonyos mértékű sajnálatra utal és a dalbetét is igaz szerelemről szól: (Ádáz sorsunk kemény csapását űzi napunk szép fénye.) A végső kórus azonban mégis kíméletlenül megismétli a szerelemmel kapcsolatosan a „csábító" és „áruló" kifejezéseket és a teljes kiátkozást. így végül a bűnhődés nemcsak elkerülhetetlennek, hanem jogosnak is tűnik. Ez eléggé meglepő, mert ezt ilyen határozott formában a témának általunk ismert egyik változatában sem tapasztaltuk. Az eredeti renaissance széphistóriában, a Guismunda és Guisquardusban a királyi apa megbánja tettét, és így erkölcsileg a szerelem bukásában is győz. A magyar balladákban az állásfoglalás nem egyértelmű. így például a Bethlen Annában a haldokló leány — vagy talán az énekmondó — által elmondott keserű fordulattal „az árvának így megy sora" zárul a tragédia. A Pogány király leányában is némi rokonszenv kíséri a helytelenített szerelmet. Egy későbbi ballada, az Endre báró néhány változata pedig a már kissé korszerűtlen középkori kegyetlen befejezést követően, mintegy siratja a szép kivégzett juhász sorsát: „Mért szerette Endre báró leányát?" 28 Ebben is tehát az elkerülhetetlennek tartott tragédiával való némi együttérzés vagy legalábbis tárgyilagos, ténymegállapító, tartózkodó szemlélet nyilvánul meg. Amint látjuk, a téma a XVI. század óta egyaránt elevenen él a műköltészetben és a folklórban. Itt megjegyezzük, hogy az elválasztott és a halálban egyesülő szerelmesek tragédiájának témája erősen módosult változatban megjelenik a XIX. század második felében egy vásári képmutogató ponyván, a Gulyás Miska és Kapuszta Sári történetében. Ebben már nem a feudális rangkülönbség, hanem a kapitalizmus korszakára jellemző vagyoni különbség következtében elválasztott szerelmesekről esik szó. A szülők által kiválasztott gazdag vőlegény megöli a leány szeretőjét, a szegény gulyást, és a leány utána hal. A gazdagot kivégzik és pokolra jut, a szegény pedig a mennyországba. Ebből a németesen, tört magyarsággal megírt rémdráma-paródiából két, egymáshoz nagyon hasonló képmutogató tábla áll rendelkezésünkre. Az egyiket, a Néprajzi Múzeum tulajdonát, már a Magyarság Néprajza 29 is közölte a képmutogatással kapcsolatosan, a másikat rövid ideje fedeztem fel a Színháztörténeti Múzeumban, ahova állítólag Debrecenből került. 30 Az adat az ismertetett motívumbeli eltérések ellenére a mi szempontunkból mégis érdekes, mert a szerelmi dráma képmezőkre tagolt bemutatása (a Néprajzi Múzeumén 8, a Színháztörténetién 10 képben) hasonló módon történik, mint Arany János képmutogatójában (8 kép), vagy Balog István tablójában (7 kép). 27 SZEGHALMY GYULA: Felvidéki regék. Debrecen, 1929. Blatnica vár. 28 CSANÁDY L—VABGYAS L.: Röpülj páva röpülj. Bp., 1954. 29 Magyarság Néprajza III. köt. 107. 1. Vö. VISKI KÁROLY: A képmutogató. Népünk és nyelvünk 1934. 177. 1. Ismerteti a ponyvát, amelyet 1933-ban 6 szerzett be a Néprajzi Múzeum számára. 30 Országos Színháztörténeti Múzeum. Lelt. sz.: 57. 2669/III. b. és 57 200. 2/9 7 Petőfi Irodalmi Múzeum 97
