Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj

E G Y E L F E L E J T E T T M Ü F A J A magyar színjátszók tablói a XTX. század első felében és Balog István tablókönyve P ŐR ANNA I. Balog István hagyatékában, a Színháztörténeti Múzeumban egy kéziratos szövegkönyvön Tablókönyv megjelölés szerepel.

1 Ebben ránk maradt három „néma ábrázolat" leírása : Vér pohár vagy Rang áldozatja; Flóra és A kék szakálú lovag, vagy nőzsaniok. Ez a kis dokumentum azért érdekes, mert betekintést nyújt egy a XIX. században nagy közkedveltségnek örvendett műfaj titkaiba, de különösképpen még azért is, mert az itt leírt tablók több vonatkozásban eltérnek attól, amit általában a XIX. század elején működő magyar színjátszók tablóiról tudunk, és ezért ennek a letűnt műfajnak eddig talán kevésbé ismert oldalát világítja meg. A múlt század elején induló hivatásos színjátszásunk tablóival a legutóbbi időkig általában keveset foglalkozott színház- és drámatörténet-írásunk. A rendezéstörténeti kutatás is csak legutóbb figyelt fel rájuk.- Általában felvonásvégi vagy önálló intermédiumszerű látványosságként tartják számon. Schöpflin Színháztörténeti Lexikonjában sem találunk lényegében bővebb felvilágosítást róluk, mint azt, hogy a régi színpadon gyakran rendeztek élőképeket, amelyekkel főleg a felvonásvégeket tették hatásossá görögtűz fénye mellett. Ugyanő megemlíti még a múlt század néhány hatásos tablórendezőjét, mint Fáncsy Lajost, Xomlóssy Ferencet, és ismerteti azokat az elnevezéseket, amelyeket régi színészeink a „tabló" szó mellett használtak, ilyenek a „példázolat", „ábrázolat", „némázat", és „némakép."

3 Néhány külföldi ismertetés a „Tableaux vivants", a „Lebende Bilder" címszónál általában a műkedvelők által bemutatott élőképekkel kapcsolatosan Mme de Genlis-t, a francia hercegi gyermekek nevelőnőjét, a hivatásos színjátszókra vonatkozóan pedig Goethe weimari színházát idézi.

1 Talán érdemes néhány gondolatot fűznünk e színpadi jelenség eredetéhez és magyarországi nyomaihoz is. A látványos élőképeket Európa-szerte kedvelte a késő középkor, a reneszánsz és a barokk. E műfajnak talán egyik korai elődje a középkori vallásos színjátéknak az a kezdetleges formája, amikor az itáliai devóciós pré1 Balog István hagyatéka az Országos Színháztörténeti Múzeumban. Lelt. sz. 57. 1707. 1/VI. e.— HARASZT Y ÁRPÁDNÉ: Ralog István hagyatéka a Színháztörténeti Múzeumban. Bp., 1957. Színháztörténeti füzetek 5. sz. 2 MÁLYTJSZNÉ CSÁSZÁR EDIT: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez. Színháztörténeti Könyvtár. 7. sz. Bp., 1962. 3 SCHÖPFLIN ALADÁR: Magyar Színművészeti Lexikon Bp., 1931. IV. 325. 1. — Színészeti Lexikon. Szerk. Németh Antal, 1930.

1—II. 4 Meyers Konversations-Lexikon, Leipzig und Wien. 1896. XI. Bd. 102. 1. — Der Grosse Broekhaus. 'Wiesbaden. 1955. 7. Bd. — Wilhelm Kosch: Deutsches Theater Lexikon. Wien 1954. (10. Leiferung 118. 1.)