Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj

dikáció keretében a passió egyes mozzanatait képek és szobrok felmutatásán kívül esetenként némajátékkal is illusztrálták. Kardos Tibor mutat rá, hogy ennek hazai nyomai Temesvári Pelbárt prédikációiban lelhetők fel.

5 A színjátéknak ezt a formáját azért tartjuk az élőkép (tabló) műfajhoz sorolhatónak, mert a drámának olyan illusztratív formája ez, amelyben a szöveg és a cselekmény ketté válik, és a dráma nem mint a színészek beszédével megelevenített élő valóság, hanem mint a szöveg illusztrációja jelenik meg. Az allegorikus élőkép legismertebb megjelenési formája Európa-szerte a XVII. század színházához kapcsolódik. Hazánkban is bőven akad élőképre való utalás, a nagy pompájú barokk udvari és a jezsuita iskolai színjáték allegorikus balettjei, némajátékai között. A világi ünnepségek közül elég talán utalnunk Bethlen Gábor udvarára, vagy a bécsi mintájú pest-budai ünnepségekre a XVIII. század végén; az iskolai színjátékok sokasága közül pedig megemlíthetjük egy 1652 ben leírt német nyelvű és egy 1668-ban bemutatott latin nyelvű darab élőképeit.

6 A barokk színház pompázatos díszleteit és fejlett színpadi gépezetét a jezsuita iskolai színházak közvetlen nemzetközi kapcsolataik révén egyenesen Bécsből és Velencéből hozatták, és így vallási-feudális nevelési célkitűzéseik szolgálatában kifejtett tevékenységükkel egyben elősegítették a fejlett barokk színpadi technika meghonosodását hazánkban és versengésre serkentették a többi egyházi iskolát is.

7 Itt említjük meg a tabló műfajnak azt a sajátosságát, hogy az évszázadok során mindig összefonódott a műkedvelő színjátszással. így már az udvari barokk és jezsuita iskolai színjátéknál is összekapcsolódik a hivatásos és műkedvelő művészet. A nagy pompájú barokk színház e formáinál a rendezés dominál, a grandiózus mutatványok, díszlet, kosztümök, színpadi gépezet, tömegfelvonulások, zene, tánc és egyéb látványosságok közepette a szereplőknek nem kellett játszaniok, őket a nagytudású hivatásos színpadmesterek illesztették be a pompázatos allegóriák egy-egy részeként. Az élőkép szinte napjainkig közkedvelt volt a műkedvelők színpadjain. A német műkedvelők élőképeivel kimerítően foglalkozik a múlt századvégén megjelent népszerű német kiadvány: Sujets zu lebenden Bildern und Anleitung zu deren Darstellung von Edmund W allner,

h amely témák és megjelenési formák szerint csoportosítva összefoglalja mindazt, amit a múlt század végén ebben a műfajban előadtak, így az általa ismertetett ezer élőkép-témából visszamenőleg is bizonyos fogalmat alkothatunk magunknak e gazdag műfaj tág kereteiről. Az említett egyházi és világi természetű hazai műkedvelő előzmények mellett természetesen elsősorban a nemzetközi hivatásos színházkultúrának Bécsen keresztül hozzánk származó hatása ismerhető fel a színjátszóink tablóin. Ha egy pillantást vetünk a XIX. század első évtizedeiben a német nyelvterület hivatásos színpadain divatozó tablókra, úgy kétségtelenül kitűnik, hogy a XVII— XVIII. század nagy barokk színházának a világegyetemet és a természeti erőket: tüzet, vizet, eget és poklot felidéző grandiózus díszleteinek és színpadi gépezetének, valamint a teljhatalmú uralkodók dicsőségét hirdető mitológiai allegóriáknak — tehát a pompázatos udvari és a jezsuita színháznak — egyfajta továbbélésével KARDOS TIBOR—DÖMÖTÖR TEKLA: Régi magyai drámai emlékek. Bp., I960.

1. CC—133. 1. 6 DÖMÖTÖR, TEKLA: Régi magyar vígjátékok. Bp., 1954. 39—40. 1. — ZOLTÁN JÓZSEF: A barokk PestBuda élete. Bp., 1903. 7 DÖMÖTÖR TEKLA: id. mű. 8 EDMUND WALLNER.: Sujets zu Lebenden Bildern und Anleitung zu deren Darstellung. Erfurt. 1895. FrBartholomäus.