Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc csekei otthonában
Látja ezt még maga Antónia is, húsz esztendős korában ezt jegyzi fel naplójába: „Azt beszéli Nagyanyám, hogy még hajdan, mikor egy-egy várért vagy kevesebbért a hatalmas urak sok vért ontottak hadakozással: egy Kölcsey is hadakozott egy Domahidyval s megölte azt. Az özvegy Domahidyné pedig megátkozá őt, hogy ne lenne soha egész családjába egyik atyafi a másikkal békében. Ez kegyetlen átok volt, de isten nem hallgatja meg az ilyeneket, mert bár apám és János bácsi haragban élnek is bátyjokkal, mi gyermekei igen szeretjük egymást, s szülőink se ellenzik már, hogy járjunk egymáshoz." 19 A napló többi része is tele van ilyen természetű panaszokkal: „Már látom, hogy Mihály bácsiékkal nyolc évi harag után is nem hogy összebékülnének szülőim, de még távolabb esnek egymástól ismét . . . Most valamely földeken már harmadszor akar perlekedni apámmal és János bácsival. . . Nekem keményen megtiltá, hog}^ Mihály bácsiéknál ne menjek . . . Egy hete mióta mindég előkészületek tétetnek a Mihály bácsival való per eldöntésére, sok tanúk hallgattatnak naponként ki, s apámnak valóban nem kis feladat ezeknek szüntelen egyhangú értekezéseit elhallgatni . . . Mihály és János bácsi ma valamely darab földön igen összeharagudtak, s egymásnak minden rosszat elmondtak." 20 A Kölcseyek perlekedése, haragja nemcsak a falu határáig tart. A három unokatestvér húga, Erzsébet (Ormos Péterné) a szomszédos községben, Kölesén lakik. Antónia átrándul, hogy láthassa leányukat, aztán keserűen írja naplójába: „Amálit régen nem láttam, mert szülőink nem élnek barátságba együtt, s én már elszoktam Amálitól." 21 Minden valószínűség szerint Kölcsey sem menekülhetett a rokoni harag elől. Bár Ádám testvére haláláig (1827) nem vett részt a gazdálkodásban, kettejük örökrészét gyakorlatilag el sem osztották, nap mint nap tapasztalnia kellett, hogy valóban nem közéjük való. Ádámmal békességben élt ugyan, de Álmosdon maradt testvéréről, Sámuelről azt jegyezték fel, hogy tizennyolc évig meg sem látogatta. 22 A csekei esztendők első fél évtizede merő nyugtalansággal telik el. Kölcsey nem is gondol , ; vrra, hogy a kénytelen-kelletlen kialakított helyzetét véglegesnek tekintse. 1815 őszén Csekére látogat Szemere Pál és újabb munkára, az Iliász fordítására buzdítja barátját. Ez a munka némi, de nem hosszan tartó ritmust ád életének. Kedély állapotát azonban mi sem példázza jobban, mint az a Döbrenteinek írt, 1816. május U-i keltezésű levele, amelyben így jellemzi önmagát: „Makacs vagyok, s nem lehetvén azokkal, kiket leginkább szeretek, ritkán hagyom el ezen nyomorult falut. Míg városon laktam, mindég óhajtottam a falut, a szép mezei természetet: most, mióta falunlakó vagyok, Sokratesnek princípiumait tettem sajátimmá, ki a holt természetben nem lelt semmi kedvelésre méltót, társalkodó talentumainál fogva mindég a városba, az emberek közé vonattatván. Valami ilyet mondott Berzsenyi is a Vitkovieshoz írt episztolában ; s jól jut eszembe, hogy azon darab csak ezáltal lett előttem kedvessé." 23 VA is követett mindent, hogy helyzetén változtasson. 1817 első hónapjában szerződést kötött testvérével jószágára és Pestre költözött. De a pesti írók társaságában közel sem érezte olyan jól magát, ahogy azt falusi magányában elképzelte. Pestről Szemeréhez írt levelei nem panaszosak, hanem gúnyosak. Azoknak a társasága, akikhez oly engesztelhetetlen sóvárgással vágyott, most egyszerre csak „litteratori Gesellschaft"-ot jelentett számára. Áprilisban ismét Csekén találjuk, felbontja la KÖLCSEY A. naplója, 115. 1. 20 KÖICSEY A. naplója, 101—102. 1. 21 KÖLCSEY A. naplója. 64. 1. 22 VITA ZSIGMOND: Gáspár János útinaplója Kölcsey otthonáról. Itk. 1962 (I XIV). 88— 94. I. 23 K. F.—Döbrentei Gábornak, Oeéke, 1*10. máj. 11. K KÖM, ÍTI. k. '_':?*. 1.
