Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc csekei otthonában

az alig három hónapja kötött szerződést, nyugtalansága azonban semmiképpen sem csillapodik, júniusban ismét Szemeréhez siet, ez esetben a zempléni Lasztócra, júliusban Pesten, ősszel Pécelen tartózkodik. Ő maga is érzi lelki állapotának visszásságát, s mintha feledné az otthoni bajokat, a csekei sivárságot, a családi perpatvarokat, egyik levelében így ír: „Csekéről itt van a levél, mocskos és rosszul írt, de szívhez szóll, de szívből jött. Ott engemet szeretnek s vehetd-e rossznéven, ha ez emlékezetkor könnyet hullatok. Nincsen visszásabb állat mint némely ember, mert ez a némely ember szünetlen a maga nyugalma ellen dolgozik. Kiragadja magát onnan, hol maradnia kellene, és oda fut, hova belépnie nem kellett volna soha is . . . Értsd az utolsót is, édes Palim, nekem ismét kell látnom a Tiszát, s kik annak partjain laknak. Olyan vagyok, mint a görög dythiramb, egyik érzésből a másikba, egyik gondolatból a másikba, egyik humorból a másikba ontom magamat. Miért nincs, aki mind ezen léleknüanceokat dalba öntse, vagy pszihológi lélekkel kifejtegesse?"

21 Ennek a lelki válságnak a következménye az, hogy még ez év decemberében útnak indul, hogy Liszkán, Tokajon által, hol kocsin, hol pedig csónakon hazamenjen. Karácsony előestéjén érkezett Csekére. Az ezt követő években vajmi keveset törődött a körülötte levő világgal. Feljegyezték róla, hogy hetekig, hónapokig annyira elzárkózott, bog}' még az évszakok állását sem vette tudomásul. Gazdálkodó öccsétől akkor érdeklődött a szántásról, amikor már az aratásra készülődtek. Szüret táján azt kérdezte, elvégezték-e az aratást. Obernyik Károly egy igen jellemző anekdotát is feljegyzett róla. Az egyszerű, romladozó házacskában szikrától tüzet fogott a sövényből készült kémény. A pánikba esett cselédek közül valaki az alvó Kölcseyhez rohant és kétségbeesve költögette, mondván, hog}

r ég a ház. — Hát oltsátok ! — szólt a költő. — De nagyon ég ám — tördelte a kezét a szolgáló.—Hát nagyon oltsátok — volt a válasz és Kölcsey sztoikus nyugalommal a fal felé fordult, hogy tovább aludjék. Nehéz idők jártak ez idő tájt Kölcsey felett. Egy ideig azzal vigasztalódott, hogy magához vette Almosdon maradt Péter öccse Lenka nevű leánykáját. ,,Még beszélni alig tudott, hogy hozzám hozták; s a gyermek vala egyetlen időtöltésem." Ádám öccse házasságával azonban neki is alkalmazkodnia kellett az új helyzethez. Lenkát szülei visszavitték Álmosdra, „az nekem akkor nagyon fájt, életenmek egyik vesztesége sem volt kínosabb". Ezek után a lassú beletörődés évei következnek. 1820-ra az is kiderül, hogy jószágai kezelésében nem hagyatkozhat öccsére. A derék Ádám, az egyetlen jó testvér, három-négy esztendővel lehetett fiatalabb Ferencnél, de amilyen jószándékú, csendes ember, annyira tehetetlen, rossz gazda. Kölcseynek fájdalmasan kell bevallania, hogy nem hagyhatja magára. Az a terve, hogy míg Ádám az ő birtokrészén is gazdálkodik, addig ő maga kizárólag az irodalomnak él, ez idő tájt már végérvényesen szertefoszlott. „Kemény időket hozott ránk az isten — írja 1820 novemberében — ... én nagy veszedelem nélkül távol nem lehetek, s jószágunkat a pusztulásnak nem hagyhatom."

25 Ettől az időtől kezdve alig hagyja el a falut, kivéve 1826 őszét, amikor ismét Pesten jár és Pécelen meglátogatja Szemerét. Ennek ellenére úgy tűnik, néha-néha mégis foglalkoztatja az a gondolat, hogy elhagyva Csekét, más életformát alakít ki magának, azonban 1827 nyarán végképp beborul az ég körötte, Ádám öccse hirtelen meghal, és most nem csupán kettejük részbirtokának gazdasági gondjai, hanem öccse családja további sorsának irányítása 24 K. F.—Szemére Pálnak, Pest, 1817. márc. 23. KFÖM. III. k. 253. 1. 25 K. F.—Szemere Pálnak, Cseke, 1820. nov. 25. KFÖM. III. k. 270. 1.