Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Jenei Ferenc: Petrőczi Kata Szidónia

Petrőczi Kata Szidónia költeményei kritikai kiadásából állapíthatjuk majd meg, hogy a Felvidéken töltött hat esztendő milyen hatással volt költőnőnk fejlődésére. Mert e nélkül is szembeötlő, írói szándéka itt tudatosul és találja meg kifejezési formáit; a vágbesztercei évek számára minőségi emelkedést jelentettek. Szomorú, leverő hangulatú költészetének világa. Egy pillanatra sincs benne mosoly. Egy rendkívül érzékeny, az élet napos oldalából mit sem látó, megkesere­dett asszonyi lélek kifejezése, szomorú hangulatainak tükre ez. Csak azt öntötte versbe, ami fájt, ami számára leverő volt. Az álnok szerentse kegyetlen bilincze Raitam vagyon jol látom. Mert mikor nyugovást várnék megújulást Haragját tapasztalom. Velem mostohájul nagy kirniletlenül Bánék, minden jol látya. Minden örömemet várt reménsegemet Mert bánatra forditya. 46 Ez a bánatba merült, de végső kicsengésében mégis reménykedő hangulat vonul végig azokon a költeményein, melyekben életének egy-egy válságos pillanatát örö­kítette meg, Lengyelországban írhatta azt a versét, melyben így sóhajt fel: ,,Az bánat hatalmába engem vöt." Es ez a hangulat ott van minden versében. Idéztük sorait, melyekben Teleki Mihály okozta megpróbáltatásairól írt. Egy másik lelkét megrázó élménye, mikor megbizonyosodik férje hűtlenségéről. Érzi a lelki kényszert, hogy szomorú tapasztalatát, versbe öntse. Ám tétovázik, hogyan beszéljen férjének arról, ami lelkivilágát felzaklatta. Még ekkor is a hűtlenért aggódik, nem akarja az igazság szembe mondásával megbántani. Az okos asszony fölényével, aki Bercsényi szavait idézve, „regnált" ura felett, csendes fájdalommal mondja: Benned csak egyedől nyugodott meg szívem Nálad nélkül soha nem volt semmi kedvem Hogy változtál így meg, mért gyűlölsz így engem Mért nem jut eszedbe az én nagy hűségem Mikor panaszképen mondottad előttem Hogy neheztel read, nem tudod mért, véltem Ot halok meg mingjárt, de mégis el tűrtem Mért nyomod a lábát csak nem azt feleltem Az kályhás kemencze eleget halhatott Ot mulattál véle, s tartottál tanaczot Gondoltad en látván czalod ez bolondot Vaj ki giakran sok szód az lelkemig hatott Ttillje meg minden az én kinaimat Nem orvosolhatni az én fájdaknimat Könyvezve óhajtom ily meg unásimat Holtomig siratom meg vetett voltomat. Elég nagy gyötrelem az szomorú szívnek Álhatatlanságát ha szenvedi egynek Hát hogy bírhatnám el terhét e kettőnek Ki számlálhatná meg sebeit szívemnek. 47 Akit a sors csapásai nyomnak, az élet terhét csak úgy tudja elviselni, ha a sze­rencse változásait megnyugvással fogadja. Petrőczi Kata Szidónia előtt is felrévedt a golyóbisán egyensúlyozó Fortuna-Szerencse alakja. Egyik legszebb és leginkább ismert versének, a „Sebes árvizeknek kegyetlen szeleknek érzem kemény zúgását" 46 HG 204—205. 47 HG 313—314.

Next

/
Oldalképek
Tartalom