Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Jenei Ferenc: Petrőczi Kata Szidónia

kezdetűnek nótajelzése „Forog az szerencse". Illésházy István ez éneke Balassi— Rimay Istenes Énekei kiadásaiból jól ismert volt ez időben

48 és a szerencse változandó voltát megénekelte Rimay, Beniczky Péter, Koháry István és a Szigeti Veszedelemben, a török ifjú énekében Zrínyi Miklós is, hogy csak régi irodalmunk jelesebb költőire hivatkozzunk. Illésházy emigrációja idején, a maga vigasztalására írta versét, erős hittel vallva: „sok ínségeimnek, számkivetésimnek idővel vége szakad". Ezek a versek, melyek Koháryét kivéve, mind ismeretesek voltak nyomtatásban, leginkább csak elmélkedések voltak ; a gondolati tanulságot ritkán mélyítette el szubjektív élmény. Petrőczi Kata Szidónia verseiben a szerencse élmény sajátos és mélyen szubjektív szerepet kap. A „Sebes árvizeknek" kezdetű versében még így ír: Nintsen orvossága semmi vigassága Buba epet szivemnek. Kevés a szánója nénts vigasztalója Jaj ily reméntelennek. Nem hogy enyhítője avagy segítője Lehetne én ügyemnek. Ha Isten akarja ne késsék órája Kész vagyok már meg halni. Mert az halál nékem lehet segétségem, Hogy elfelejcsem búmat. És ő enjhitheti sebemet be köti Gyógyitya faydalmimat. Elveszi szivemrul le törli szememről Gyakor könnyhullásimot.

49 A „Sűrű könny hullással gyakor sóhajtással említem én sorsomat" kezdetű verse azonban már fordulatot jelent ebből a halálba vágyódó hangulatból. Mindenbe ismerem szivem kinnyat érzem Sebeimet jaigatom. Az álnok szerentse kegyetlen bilincze Raitam vagyon jol látom. Mert mikor nyugovást várnék megújulást Haragját tapasztalom. Velem mostohájul nagy kimiletlenül Bánék minden jol látya Minden örömemet várt reménsegemet Mert bánatra fordittya.

50 Petrőczi Kata Szidónia felismerve a Fortuna változandóságát, hogy a Szerencse szükségszerűen az ember romlására tör, de aki felismerte azt, hogy mindenkit megcsal, annak vesztő-hálójából van menekülése. Átkozot szerentse szomoruságimnak Csak te vagy az oka sok sóhajtásimnak Te vagy indítója íohászkodásimnak Hogy álhatatlan vagy oka siralmimnak. Hogy job kezedből kis kinezedet nyújtod Az ki bizik ahoz szivét vidámítod Bal kezedbe viszonyt ostorodot tartod Kevés jovad után azzal látogatod. 48 RMKT XVII. sz. I. 354—356. 49 HG 203—204. 50 HG 204.