Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Baróti Dezső: Felvilágosodás és klasszicizmus

FELVILÁGOSODÁS ÉS KLASSZICIZMUS BARÓTIDEZSŐ A felvilágosodás elsősorban eszmetörténeti műszó és mint ilyen, többé-kevésbé szabatosan definiált. A szépirodalom (vagj^ a képzőművészet és a zene) alkotásait viszont legfeljebb csak akkor szokták felvilágosultnak nevezni, ha ezek a legkézenfekvőbb tartalmi jegyekre szorítkozó közvetlen kapcsolatban vannak a filozófus század gondolataival, és mind ez ideig alig gondoltak arra, hogy a renaissance-hoz, a barokkhoz, vagy a romantikához hasonlóan az eszmék világával szorosan nem összefüggő egyéb megnyilatkozások szélesebb skáláját is bevonják a felvilágosodás fogalmi körébe. Nem kétséges, hogy ez a körülmény szoros összefüggésben van azzal az eléggé általánosnak tekinthető felfogással, amely kifejezetten tagadja a felvilágosodás önálló korszak jellegét s az egész tizennyolcadik század kultúráját, s véle együtt a felvilágosult irodalom stílusát is, hol a rokokóban, hol a klasszicizmusban, esetleg egy pszeudoklasszicizmusban látja, ez más szóval annyit is jelent, hogy bár a felvilágosodás írói (ezt ma már senki sem tagadja) forradalmi szenvedéllyel üzentek hadat a réginek, a stílus területén, vagyis épp saját mesterségük műhelyében megmerevedett hagyományok új formákat teremteni képtelen epigonjai maradtak. A felvilágosult irodalom önállóságának egyébként sok változatban megfogalmazott tagadása alighanem csak egyik esete annak az érdekes jelenségnek, hogy a hatalomra jutott s időközben konzervatívvá vált polgárság egyre inkább szabadulni akart saját forradalmas múltjától, ennek érdekében igyekezett a forradalmát bátran előkészítő felvilágosodás fogalmát összeszűkíteni, eredetiségétől megfosztani, irracionális konstrukciókkal elködösíteni,

1 és így hideg epigonjellegú klasszicizmussá, ha nem épp pornográf rokokóvá merevíteni. Ezért egyáltalán nem felesleges, ha a felvilágosodás írói műhelyének vizsgálói is megszívlelik a kor egyik kiváló francia specialistájának, Jean Starobinskinek azt a nemrég elhangzott figyelmeztetését, hogy a XVIII. századnak már csak azért is vissza kellene adnunk a maga komolyságát, méltóságát, mert állandóan adósai és örökösei vagyunk újat akaró lendületének.

2 A század markáns arcát egyesek a rokokó színes ködfátyolával próbálták eltakarni. A rokokó ízlés, stílus fogalomkörének olyan kiterjesztési kísérleteivel, hogy 1 Erről részletesebben tőlünk : Un terme nouveau : Le Style des Lumières. Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hunqariae. T. VJJJ. 338—341. 1. 2 STAROBINSKI, JEAN: L'Invention de la Liberté. Genève 1964. 2* 19