Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

Valami dobban. Valaki minden jajt összelopott, Valaki korhadt, vén deszkákon kopog. (Az őszi lárma) Már öltözik valahol a tél S fagyos, roppant lábával topog, Még Osz sincs s az ifjú dalnokok, Estenden ha mélázik a szél, Zengik az Osz szent, nagy himnuszát. (Az ősz szerelmei) A misztikus hangulatokat teremtő ködös őszi hazai táj inspiráló erejét talán a legteljesebben Az eltévedt lovasból érezzük ki. A valóságot tükröző alapképek elárulják, hogy Ady konkrét tájélményének döntő szerepe volt a vers megszületésében. Kísértetes nálunk az Osz s fogyatkozott számú az ember : S dombkerítéses síkon Köd-gubában jár a November. Erdővel, náddal jjőre sík Benőtteti hirtelen újra No vem béres ködös magát Mult századok ködébe bújva. Alusznak némán a faluk, Multat álmodván dideregve, Ezek a képek egészen reálisan adják vissza az ihlető valóságot, de azt is jól érzékeltetik, hogy a ködbeburkolt táj látványa, hangulata valósággal sugározza a sejtelmességet, a misztikát, aminek hatására a költő képzeletében is könnyen megelevenedtek azok a kísérteties alakok, történetek, amelyeket a hosszú téli estéken szoktak mesélni ezen a vidéken, s amelyek közül maga is sokat hallgatott borzongva végig gyermekkorában. Ezek közül emelhette ki Az eltévedt lovas kísérteties alakját, szörnyű históriáját. Az ő tragikus sorsával a táj ijesztően misztikus hangulatába ágyazva kitűnően szimbolizálta a háború minden borzalmát, sötét kilátástalanságát. A falu téli látványa és hangulata többnyire nyomasztólag hatott a költőre és általában belső vallomásokra késztette (Rettegésben a falu, Áldott falusi köd). Konkrét falusi tájélményei azért ott kísértenek szinte minden ilyen vonatkozású versében. Kitíinő megfigyeléseket és jellegzetes téli képeket találunk A hatalmas tél. A vén csavargó, Télbe-hulló ember vágya, Téli alku szememmel c. költeményeiben is. Ezekben azonban az élmény erejét korántsem érezzük olyan közvetlennek, mint a Krisztus-kereszt az erdőn c. alkotásában. A versindító kép itt elárulja, hogy a szakácsi erdőnél álló kereszt látványa egészen frissen ihlette meg a költőt. Életrajzi adatokkal is bizonyítható, hogy a versben felidézett régi szánút emlékét is egy egészen friss élmény váltotta ki a a költőből. Ady a verset ihlető konkrét élményt így adja vissza a költeményben : Havas Krisztus-kereszt az erdőn Holdas, nagy, téli éjszakában: Régi emlék. Csörgős szánkóval. Valamikor én arra jártam