Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében
Már az eddigiekből is kiderül, hogy Ady életében szülőfaluja, Érmindszent központi helyet foglalt el. A rengeteg utazó költő útjai innen indulnak, és ide vezetnek többnyire. Éppen ezért úti élményeiből fakadó versei közül néhányat jogosan kapcsoltunk az érmindszenti ihletésű költeményeihez. Ismeretes azonban, hogy Ady külföldre is gyakran utazott, külföldön is gyakran tartózkodott, és az ottani látnivalók sem hagyták érintetlenül költészetét. Egy-egy jellegzetesen szép táj gyakran megihlette, amelynek különös színeit, hangulatait költeményeibe is gyakran beleszőtte. Külföldön legkedvesebb tartózkodási helye Párizs volt, ahová 1904—1912 között hét alkalommal utazott huzamosabb időre. Ady életében ez a város döntő szerepet játszott. Itteni élményei szinte az egész költői pályáját meghatározták. Verseinek egész sora jelzi, hogy Párizs csodálatos látnivalói is intenzíven érintették. Költeményeiben először az Egy párisi hajnalonban találunk magára a városra konkrét utalást. A költőt inspiráló élmény a versből könnyen kihámozható, mert Ady szokása szerint itt is az ihlető élménnyel indítja a verset, és erre építi tragikus hangú vallomását, miközben a drámaiság fokozása érdekében az észlelt valóságot többször is konkréten felidézi. A költeményből kicsendül, hogy a néptelen utcákon mámorosan ballagó poétát a napkelte, Párizs hajnali hangulata és az ébredő város zaja ihlette meg. Sugaras a fejem s az arcom, Amerre járok, száll a csönd, riad, Fölkopogom az alvó Parist, Fényével elönt a hajnali nap Egy vén harang megkondul . . . Kihuny a láng, Paris riadva zúg, Uj csatára indul az Elet, A nagyszerű, a pompás, a hazug. Ady^ Lédával gyakran ment esti sétakocsikázásra. Néha a Champs Elysées-n is végig hajtattak. Egy ilyen kocsikázásnak az élményéből született meg az Egy ócska konflisban, amelyben az utca jellegzetes esti látványát is visszaadja: Lásd, ez a fényes kocsitenger, A villámfényes fák alatt Mi érettünk hullámzik, fénylik. (Döcög, döcög az ócska konflis És mi sápadtan reszketünk.) Ugyancsak esti sétakocsizással kapcsolatos élménye fejeződik ki az Este a Bois-ban c. versében is. A csillogó metropolis esti látványát Ady még az előzőnél is reálisabban és közvetlenebbül fejezi ki. Befödte lelkemet és Parist Muzsikás, halk, szomorú este, Eltévedtünk. A nagy Bois-ban A kocsim az utat kereste. Baktattunk álmos gördüléssel. Nagy messziről zúgott a lárma, A fákon át hívtak a mécsek A zsongó nagy város különös alkonyi muzsikája tölti be a költő lelkét akkor is, amikor a Gare de l'Est-en először vett búcsút Párizstól, és indult hazafelé :
