Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vezér Erzsébet: Ady első találkozása a francia modernekkel

erénye. A befejező sorokban pedig már készen áll előttünk a Holnap hőse. Csak míg az Uj vizeken járókban egyetlen, páratlanul kifejező képpel szimbólummá tömöríti, addig itt még régi formában kifejti, elbeszéli az új tartalmat: Az el nem dalolt csodaszép daloknak, A sohsem csókolt csókos asszonyoknak, A csak álomban élő büszke tettnek, A szép holnapnak, meg nem érkezettnek Vagyok királya, vagyok büszke hőse, Aki utálja a mát, ezt a holtat, Kinek az álma a szent, titkos Holnap S a szamárfüles Midász volt az őse. A csak álomban élő büszke tett is azt a gyanút erősíti bennünk, hogy a Midász motívumot Baudelaire-nél találta Ady és az a mesterséges mámor okozta révületre, arra az akaratlenyűgöző álomra vonatkozik, melyről az ópiumszívó De Quincey feljegyzései nyomán Baudelaire szinte tudományos rendszerezést készített. Hogy miért fontos ez ? Mert azt bizonyítja, hogy Adyt a legdekadensebb indításból is az életszeretet legmagasabb csúcsaira képes lendíteni saját, mindennél erősebb forradalmi hite. Révai szerint, aki nem elemezte filológiailag a verset, a „csak álomban élő büszke tett" a forradalom, mely még csak álom.

11 Bár a magyarázat erősen leegyszerűsített, mégsem jár messze az igazságtól, mert az akaratlenyűgöző mámor révületében is tettekről álmodó költő már kora fiatalságától kezdve a Holnap hősének készülődik: „Égetni minden öreg hazugságot, hogy a változás, a szent változás helyet kapjon a világ újjáformálására. Ez nem fantazma. Hiszen sok-sok ilyen apró tisztító láng lobog a világon s gyúl mindegyre több föl." — írja váradi újságíró korában. A szimbolista költészet szigorú értelmi határokat elmosó, sejtető, többféle értelmet szuggeráló, az álom és valóság határán lebegő formanyelvét veszi itt birtokba Ady, mikor a csak álomban élő büszke tettbe beleérzi a cselekvő álmodozást is, s így már könnyen lendülhet át a vers a jövő aktív megélésébe, a legvaskosabb valóságba. A másik tanulsága a vers elemzésének: jól kimutatható rajta, hogyan vált át Ady hangja a régiből az újba és hogyan alakítja át, éli magáévá a francia, általában az idegen indítást, úgy hogy azonnal el is szakad tőle. A Párizsban írt versek közül egyébként már van két formában-hangban teljesen új — ha úgy tetszik — szimbolista verse is: Este a Bois-ban és Egy ócska konflisban. Mindkettő egyéni élményből, a Lédával való kocsikázás élményéből indul és most már adekvátan fejez ki egy kis nem mondott, csak sejtetett hangulatot, az előbbi a szelíd elvágyódást — ennek megfelelő halk tónusban —, az utóbbi az élet teljességének vágyát a maga harsányabb színeivel. A fentiekből kétségtelen, hogy Ady úgy találkozott Párizsban a francia irodalommal, hogy ars poeticájának alapvető, akkor már rég kialakult téziseit (életesség, új tartalmak kifejezésének parancsa) megőrizte, sőt tovább is fejlesztette a Holnap hőse irányában. Hiszen az igazi költőből minden hatás csak azt tudja még jobban kioldani, ami amúgy is benne van. Ady nem programosan és iskolásán szimbolista. Mégis, sőt éppen ezért van igaza Babitsnak, aki talán először állapította meg róla: „Nincs a világirodalomban költő, aki következetesebben, mélyebben, lényegesebben szimbolista 7olna. Talán az egy Dantét kivéve."

12 Mert Ady szimbolizmusa nem egyes költői eszközök használatára, bizonyos formai megoldásokra vonatkozik, hanem egész költői látására, a dolgokkal való azonosulására, arra a ritka lírai alkatra, melyből gondolat, látomás és zene egyetlen áradással tör elő. 11 RÉVAI JÓZSEF : Ady Endre. Válogatott irodalmi tanulmányok. Bp., 1960. 180. 1. 12 BABITS MIHÁLY: Tanulmány Adyról. Nyugat 1920. 128. 1.