Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

SÁRA PÉTER: Margita élni akar

mák miatt kezdtek újra Tisza István felé fordulni, s az ő dualista elveken nyugvó politikájától várták újra az ország sorsának jobbra fordulását. Ady minden erejével tiltakozott a visszatérés ellen. Világosan látta, hogy Tisza újra rossz házasságba vinné az országot. Egy házassággal rontott szerelem, Sőt sok szerelem és sok házassággal : Ez Magyarország fonnyadt élete, Szerelem, melyből soha ki nem lábal, Magát-átadó, dacos-gyönge mód S hisztériás nagy elhelyezetlensóg : Akármennyit is gondolkozom rajta: Asszony-karakter ez a magyar fajta. Az események arról győzték meg, hogy Tisza politikai koncepciója fölött az idő már régen elviharzott. A magyarság jövőjét már nem a korhadt monarchiára, hanem az önálló politikát folytatni tudó, új demokratikus Magyarországra szabad építeni. Nem titkolta, hogy Jászi Oszkár politikai elképzeléseit tartotta ebben az időben a legelfogadhatóbbnak. Nekem mindig kell egy jó Valaki, Kit emeljek magam fölött a trónra.: Jászi Oszkár már évek hosszatán Külömb, mint sem kezem saruját oldja. Hitvallásom és hős őrületem Az ő diktáló, tiszta lelkétől függ. Ez is asszonyosság, de szívvel állom: A Jásziság én akart ideálom. A mű utolsó fejezeteiben a történelmi jellegű emlékezést egyre inkább felváltja a keretet alig tűrő, hatalmas vallomássorozat az ellentmondások közt kavargó kor problémáiról. E cikázó vallomásaiban a költőt logikailag követni nem könnyű, mert témáit, gondolatait szinte strófáról strófára váltakoztatja, s ezeket tulajdonképpen csak az izzó hazaszeretetből fakadó felelősségtudat kapcsolja egybe. Ez a mindent átfogó és mindent mérlegelni akaró felelősségtudat kényszerítette Adyt ilyen rapszodikus vallomásra. Minden lényegest el akart mondani, hogy kortársaiban is feltámaszthassa az ország és a magyarság sorsa iránti felelősséget. Olyan ez a mű, mint egy sokat csalódott, epekedő szerelmes mindent elmondani akaró nagy szerelmi vallomása. S az a szerelem, melyet Ottokár Annyi kínnal s megalázva is ápolt, Olyan szép volt, indulatos és dőre, Mint Hunnia felénk ríja: előre. Ady jól tudta, hogy akarva, nem akarva végső fokon az irodalom is a politikát szolgálja, és hogy nagyon szoros kapcsolatban van a nemzet ügyével, jövőjével. Ezért várt a költőktől is bátrabb, felelősebb, tudatosabb állásfoglalást. Nem ok nélkül tett bíráló megjegyzést Kozma Andor, naiv, patriarchális verseire : Koboz, mikor ír heti krónikát Aranybullás magyar kor jut eszembe: Nyög az úr-had, meg már a pór is lázad: Mentsd meg, király, révünkön, a hazánkat. A Deákné vásznánál hószerűbb Magam se vagyok, de én is az alkut, Két kézzel adnák, még akkor se kérem: Erő a lelkünk és nem ál-szemérem.