Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

V. NYILASSY VILMA: Karlsbadi nyarak

temetett ifjúkori barát emléke — gyöngíthette is ideig-óráig alkotókedvét: nem homályosította el éberen aggódó figyelmét, amellyel az alkura készülődő magyar politikai életet kísérte. A kiegyezést kereső politikai törekvést meg tudta érteni, de egyetérteni vele soha nem tudott. Az egyetértéshez érzelmi tudomásulvétel is szükséges; Arany hazafiúi, politikai érzelmei pedig Petőfi és a szabadságharc eszményeihez voltak és maradtak hűségesek. Az érzelmi és erkölcsi hűség tette lehetetlenné, hogy Arany elfogadja a nemzeti élet koronás irányítójának azt a Ferenc Józsefet, aki annak idején azért váltotta fel uralkodói trónján V. Ferdinándot, hogy nagyobb eréllyel lehessen a magyar szabadságharcot leverni ! Érthető hát Aranynak megdöbbenése, neszét véve, hogy Ferenc József — magyar királlyá koronázása alkalmából — a Szent István-rend lovagkeresztjét adományozza majd neki, mint a nemzet legnagyobb költőjének. — A szégyen felháborított indulatával tiltakozik, és kéri Eötvöst, meg Wenckheim Bélát, hogy ,,ha még lehetséges, múljék el tőlem e pohár!" Eötvösnek írt levelében (1867. június 11.) olvassuk: ,,...azt sem tudom, mi következménye lenne, ha én e fejedelmi legfensőbb kegyet magamtól elhárítanám : de úgy érzem, hogy helyzetemben e következményt kellene választanom inkább. Értem én, s hálásan elfogadom az eszmét, hogy ez által az irodalom azon ágának legfensőbb figyelemben és buzdításban részesítése a cél, melynek én is igénytelen munkása vagyok : de sem ez irodalom nem fogadna el engem képviselőül, sem én magamat annak nem tartom. Nem akarnám, hogy ezentúl mindannyiszor gúnyosan fölemlegessék, ha egy-egy kísérletet teszek lantomon; vagy hallgatásomért dobják szemembe. . ."

5 A hallgatást itt vajon még csak a mögötte hagyott év csekély költői munkásságára vonatkoztatta Arany, vagy már az elszánása szólal meg annak a hallgatásnak vállalásáról, amely szükségszerűen bekövetkezik, ha mégsem múlhat el tőle a pohár ? ! Közéleti botrányt nem vállalhatott, így a rákényszerített Szent Istvánrendet átvette — mint az Akadémia titkára. Akadémiai posztján rengeteg megerőltető hivatali munkával meg is fizette a kitüntetést. Nem maradt adósa a királyi kegynek. Mint költő viszont hallgatásra ítélte önmagát. Lehet bár paradoxon: Arany azért hallgatott el, hogy visszautasítsa az elfogadott kitüntetést; azért hallgatott el, hogy szigorú erkölcsi törvénye értelmében elégtételt vegyen önmaga hivatalnokfelének félszegségén ; azért hallgatott, mert úgy érezte : csak hallgatással őrizheti költészetének emberi hitelét; csak hallgatva tudta rendületlen hűségét megvallani; — azért hallgatott, mert nem akart a kiegyezés Magyarországának — e kitüntetéssel hivatalosan kikiáltott — költőfejedelme lenni.

6 Tudatosan hallgatott — és szenvedett e némaságban. Vállalta a hallgatást, de ez a vállalás keservesebb volt minden más tépő gondjánál, mert a költészet mindennél többet jelentett számára. A vigasztaló minden sora örökérvényű hitvallása maradt : ARANY JÁNOS hátrahagyott iratai és levelezése. Bp., 1889. IV. köt. 434—435. 6 Nem lehet célom e helyütt Arany hallgatásának részletes elemzése, csak a költői-emberi magatartás eddig megrajzolt képét szeretném egy-két vonással kiegészíteni. — A témát tüzetesen boncoló tanulmányok közül 1. KERESZTÚR Y DEZSŐ: A hallgató Arany. It. 1951.