Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból

A' mi templomunkba rendes Isteni tisztelet alatt nem szokás térdelni, 's én ki néhányszor voltam már anyámmal Székácsot hallgatni, kinek beszédeiből egy szót sem értettem meg, meglepetve láttam a' sok térdelő apáczát sötét fátylak, 's öltözetükbe, 's körülöttem a' sok térdelő gyermeket. Én is térdre borultam, 's a' megható éneket, 's az orgona melancholicus hangjait hallva, szent borzalommal telt meg ártatlan szivem, 's előszer érintve a' hit malasztos ihletétől, föl emelkedék az Isten zsámolyáig. . . Mind a' mellett hogy közel két évig jártam az apáczákhoz, soha nem valék képes a' kolostor hosszú, márvánnyal kirakott folyosólyán (sic) áthaladva, leküzdeni az ünnepélyes borzalmat, mi szivemet ott megszálta (sic!), a' mint csönditésemre a szikár, magas portásné megnyitá 's utánam bekulcsolá a' kaput. Az iskolába azonban, kortársnéim között, megkönyültem, 's ha derült nem is, minden esetre nyugodt levek. Sok dolog van, mit némelly lélek nem képes megszokni. A' legtöbb gyermek, minden barátságos arezhoz szívesen vonzódik, 's mindenütt, hol iránta nyájasak, jól erezi magát. Én e' tekintetben sem hasonlítottam kortársnéimhoz. A' milly vidám és derült otthonn valék, olly csendes 's hallgatag voltam oskolába. O mi hőn óhajtottam, hogy bár Etelke testvérem, ki nálam alig vala két évvel ifjabb, velem lehetne a' sok idegen gyermek között, ha ott lett volna, akkor nem éreztem volna többé elhagyottságomat. Leánygyermekek között nem megy olly könnyen a' barátkozás, mint fiuk között. Legalább ón egyetlen leánnyal nem köték melegebb barátságot iskolába 's nevelő intézetbe, mind a' mellett, hogy forró vágygyal epedett szivem bizalmas barátné után. De a' leány soha nem függ magától 's ha vonszalma olly leánykához kötné őt kinek szülői fenntebb vagy alantabb állanak az ő szülőinél, már akkor kész a' választó fal melly sziveik közé emelkedik, ferde társadalmi szokásaink előbb elmetszik keletkező hajlamaik fonalát, mind az megerősödhetett volna. Ekként vala ez nálam is. Anyám épen nem óhajtá hogy barátnóim legyenek, minthogy mindig attól rettegett, hogy romlott gyermek körébe juthatnék, s igy ha iskola társnóim közül egyik vagy másik engem otthonn is fölkeresett, én nem látogathatám őt vissza 's barátságunk megszakadt. Az apáczák egytől egyig szerettek engem 's nyájasak voltak irántam, de főképen Pálffy kisasszony, egy középkorú, komoly, magyar hölgy, ki bizonnyal önakaratából hagyá oda a' világ hiu örömeit, hogy átadhassa szelid, jámbor lelkét hite buzgalmainak. ,,Ó kedves leányom, te szegény kis eretnek gyermek, nem képzeled mennyire szánlak, hogy önvétked nélkül léssz kitagadva Isten országából."

7 Én csodálkozva emelem föl hozzá szemeimet, szavai értelmét nem birtam fölfogni. Minthogy eléggé könnyen tanultam, csinosan kezdek irni magyarul ós németül 's a' női kézimunkákba dicséretes előmeneteleket tettem, 's e' mellett szelidsógem 's már akkor is nyájas alkalmazkodásom, nem csupán tanítónéim vonszalmát, de a' directorné : Poór kisasszony 's a' fejedelemnő nyájasságát is biztosítá számomra, 's elhitetó velem: miként az emberek mind, mind jók mind az angyalok, 's nekem nincs okom panaszra, minthogy engem mindenki szeret...

8 7 Áthúzva: levél a' keresztény hit jótékony tanai elől elzárva. * Áthúzva: Mintegy kilencz éves lehetek, midőn nálam öt évvel idősb bátyámnak, Palinak kedve jött Vörösmarty „Árpád ébredése" czimű színművét több gyermekekkel együtt betanulni, 's előadni. Atyám mit sem tagadhatott meg egyetlen fiától, ki hat közül életbe maradt, 's igy anyám ellenzése daczára eljádszottuk Árpád ébredését. Bátyám osztá ki szerepeinket, ő maga a czimszerepet válalván (sicl) el, kinek kinek saját belátása szerint adá mit jónak látott „Etelke legügyesebb köztetek" — szóla testvéreihez, vagy is hozzánk fordulva — ,,ő fogja a' színésznő nehéz, 's a' második hölgy könnyebb szerepét adni. Neked" — folytatá hozzám fordulva — ,,elég lesz az első