Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)
BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból
Midőn mintegy 10 éves valék Fáy András név-napjára fia Gusztáv, azon meglepetést gondola ki, hogy rögtönzött kis színpadot alakítván elkülönzött szobájából, Kisfaludy Károlynak egyik vígjátékát fogja több gyermek társakkal előadni. Minthogy szülőim baráti viszonyban állottak Fáy Andrásokhoz, 's Gusztávnak én valék gyermekkori ideálja, megkérték mamát, engedné meg, hadd játszhatnám én is Fáy András tiszteletére. Anyám megengedé. Ó elmondhatnám-e örömömet ? A' színházba ugy szerettem járni, ábrándozásra hajlandó szivem elragadtatással figyelé mind azon műveket melylyekben Laborfalvi Róza szerepelt. Ó mi szép, mi elragadó szépnek találtam én e' hölgyet! Mennyivel jobb, nemesb, 's tökéletesbnek képzelem minden más nőnél e' földön. 'S most ón, valamint ő, játszani fogok! Boldogságom képzelhetlen vala. Midőn a' próbákon megjelentem, a' sok kis fiu, kik egyébiránt hozzám képest még is mind nagyok voltak, egytől egyig székekkel futottak élőmbe, én mélyen elpirulva állottam meg pillanatig, nem tudva mellyikök szívességét fogadjam el. Végül hosszabb habozás után a' legegyszerűbb szalma széket foglalván el, azt véltem, szerénységem valamennyit kielégité. Bajzáné ki a' próbákon mindig velem volt, el nevette magát, 's megcsókolt miközben csöndesen következő szavakat súgott fülembe: ,,Jobb lett volna kedvesem a' földre ülnöd, az még több szerénységet tanúsított volna." Nagynéném arczára, ki szerénységem fölött mosolygott, épen olly csodálkozva emeltem szemeimet, mint Pálffy kisasszonyéra, midőn azt mondta: eretnek vagyok. Midőn végül András estéje elérkezett, 's én világos kék rövid cachemire ruhámba, 's rózsa bimbókkal díszített fürteimmel ki léptem, 's a' többnyire írók 's tudósokból álló közönség zajos tapsok 's éljen kiáltásokkal fogadott, szavam pillanatra elakadt, szemeim zavarodni kezdenek. De anyám 's nagynéném mosolygó arczát megpillantva, bátorságot vettem 's elkezdtem szereplésemet. . . A' vígjáték végével koszorúkat, virágokat 's csokrocskákat hajigáltak be nekem, ki a' sok dicséretektől kábultan, alig tudtam magamhoz jőni. Vörösmarty, Bajza, Fáy András ós mások körül fogtak, 's ezer kedves dolgot mondva nyájaskodtak velem. 9 Lendvainé szinte jelen volt előadásunkon, mellynek végével engem összecsókolt, legszebb koszorúmat fürteimre tüze 's ismételve összecsókolt, 's kis Lendvainénak nevezett. Az előadás után elkezdődék a' táncz, 's nálamnál nem volt senki kapósabb (sic!) tánczosné. Midőn éjfél után két óra körül haza mentünk 's otthonn már mindenki aludt, nekem lehetlen vala megválnom koszorúm 's diszes öltözetemtől, a' nélkül hogy magamat hölgy rövid szerepe. Pepi fogja a' kis fiút adni, Mini csak némán fog megjelenni (a) hölgyek között, minthogy ő még kicsi, e' szerint megjelenésre is alig alkalmas." Ezután a' fiuk között osztá ki a' költő és rémalakok szerepét, kik valamint mi, bele egyeztek akaratába. Leánytestvéreim között még csupán én tudtam olvasni 's így mind Etelkét mind Pepit én tanítottam be szerepeikre, velők természetesen magam is betanulván azt. Etelke a' világon a' legnyájasabb, kedves, angyal jó szivü gyermek volt de épen annyira önfejű 's daczos, a' milly engedékeny, szelíd én valék. Mindnyájan nagy mértékbe elvalánk (síel) kényeztetve, de mindnyájunknál inkább Pali, ki parancsolt és uralkodott a' háznál, mint valami kis zsarnok, akarata előtt mindnyájunknak meg kelle hajlani. Reám nézve nem épen vala nehéz a' szerep, minthogy én sem mint gyermek, sem mint leány, sem mint nő nem valék képes annyira menni, hogy magamat kisebb dolgokra nézve függetlenné tudtam volna tenni környezetemtől, de Etelke szeretett saját kedve 's belátása szerint tenni, mit tehetett. E szerint Pali és Etelke között mindig volt vita 's ellenkezés, mig én mind kettejükkel. . . * Áthúzva : Gyermek előadásunk után táncz következett.
