Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről

sággal körülövezve jelenik meg, amit maga a szó eredendően magában hordoz, bár az utóbbi ígéretéből mégis mindig ott rezeg körülötte valami. Batsányi költészete állandóan egy olyan rabnak a lelkiállapotát juttatja eszünkbe, aki többszöri kudarc után reménytelenül is nekikezd az újabb és újabb szökések előkészítéséhez. A tiszta elégia hangja épp ezért a letörések idején is ritka nála, szomorúságából is gyakran tekint ki valamilyen forradalmas jövő felé, mint pl. az ódai és az elégiái hangot váltogató Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz egyes részeiben, vagy a Bartsaihoz szép kezdősoraiban, a szintén elégikusan induló Az európai hadakozásokra kétségekkel teli meditációja pedig az utolsó sorokban egy kissé bőbeszédűen s így kevésbé megformáltan, de nem kevesebb erővel tárul ki A franciaországi változásokra mondanivalója felé. Csalatkozott népek fellázadt vezéri! Timiattatok foly ennyi ember véri! De ó ! lesz oly idő, mely azt visszakéri, Ha az élet ura munkátokat méri ! Nincs Isten? — Nincs, aki vigyázna reátok, Dühös vakságtokban tán azt gondoljátok? Nem dőlhet le porba, minthogy nincs bírátok, Nemzetek átkával terhelt koronátok? — Hah! hogyha érccé vált kegyetlen szivetek, S nincs emberi érzés már többé bennetek: Tekintsetek körül, vakok! s reszkessetek; Nem állhat már soká megrendült széketek! Az említett versek gondolatköre több helyen a francia forradalom költészetének hangjával rokon, de az itthoni valóság és a távoli reménység közötti hatalmas szakadék áthidalása nem mindig futja erejéből, alighanem ezért találunk egyikben is, másikban is kevésbé ihletett, csak a verscsinálóra valló száraz sorokat és költőietlen okoskodásokat. Egyedül A látóban lelkesedik fel látszólag zavartalanabbul. Sok jel mutat arra, hogy keletkezésébe a már említett Frantzországi zendülésre is belejátszott.

11 Az a distancia azonban, amiről már A franciaországi változásokra rokon élményből fakadó soraival kapcsolatban is beszéhiünk keUett, A tótóban szintén könnyen felismerhető, sőt a forradalmi eszmék hazai hívei elszigetelődésének hatására most már nyíltabban is megfogalmazódik, mint a Bastille lerombolását követő idők lelkes várakozása idején. A vers első soraiban még meglevő zavartalanul optimista próféciát („Vidulj 11 Az összefüggésre, mint említettem, Eckhardt Sándor rövid megjegyzése figyelmeztetett. Ezt a megjegyzést a Batsányi-irodalom azóta sem vette figyelembe, ezért talán nem árt, ha közelebbről megnézzük a kérdést. A rokonság már az első sorokban nyilvánvaló. A Frantzországi zendülésre ugyanis az alábbi sorokkal indul el: Lelkem vigasztalódj, vágynak még oly hívek, Az emberi nemért kiknek érez szívek, Járomba szorult vér nem hült meg egészen, Terhes szolgalatján buzdul s erőt vészen. Batsányi A tótó-ja pedig, amint ismeretes, a következőképp kezdődik: Vidulj gyászos elme, megújul a világ, S előbb, mint a század végső pontjára hág, Zengj hárfa! hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája: S valaki a magyar változó ég alatt Még a szabadságnak híve s ember maradt. Batsányi sorai kétségtelenül gazdagabbak, amikor klasszicizáló költő kedvenc jelképével, a hárfa zengésével indítja az alkalmi vers darabos sorait a költészet világába. Új, Batsányi sajátját jelentő mozzanat az is, hogy a franciaországi eseményeket a „változó magyar ég" felől nézi. A vigasztalás magatartása azonban mindkét versben azonos. A Frantzországi zendülésre ezután egy hosszú mondatszövevénnyel folytatódik, ez ismét sok rokonságot mutat Batsányi gondolatmenetével, sőt frazeológiájával is. íme néhány közeli megegyezést mutató sor: A királyi székek dűlnek meg rázkódva: . . . Nézzed az a nemzet, a'kinek azelőtt: ... Az a nemzet, a ki rabláncát tsókolta; . . . Ébred az a nemzet, ébred sok kárára; ... Az emberi nemnek sértett igazságát Már szívére veszi haza szabadságát stb.