Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
SZEKERES LÁSZLÓ: A hírlapíró Jókai pályája küszöbén
önállósodása biztosítékát látja Jókai az újságírásban, bár hamarosan észreveszi, hajlamainak megfelelő izgalmas feladatra vállalkozott, s az első kudarc után már lelkes érdeklődéssel feledkezik az újdonságok írásába. Ebben az időben még különben sem a kapitalista újságírás hírhedett taposómalmába került, s Helmeczy Mihály nemcsak lehetővé teszi írói egyénisége kiélését, de megelégedést sugárzó buzdításai Jókai hírlapírói ambícióit is felkeltik és ébren tartják. Hovatovább maga is kedvvel végzi az újságírás különleges feladatait. Eriss hírek gyűjtése közben egyre közelebb kerül a hétköznapok valóságához, belekerül a reformkor poliktikai és hírlapi vitáinak tüzébe, s egyre inkább lelkes odaadással vállalja a nyílt harcot. Nap mint nap új hírekért fordul a pesti élethez, hogy mint a közvéleményt érdeklő kérdések merész hangú krónikása — a polgárosodó nemesi értelmiség képviselőjeként — foglaljon állást a kezdetben általa is lenézett hírlapi polémiákban. 1847 első fele a minden különösre és újra élénken reagáló fiatal író publicisztikai előiskolája. A Frankenburg divatlapjánál és méginkább a Helmeczy napilapjánál eltöltött idő teszi lehetővé, hogy néhány hónap múlva, az év második felében mint szerkesztő is sikerrel birkózzék meg az Életképek „szellemi kiállításának" bonyolult feladataival, s a következő esztendőben már a szabadságharc egyik legkiválóbb tollú publicistája legyen. 1847-ben fokozatosan érik újságíró és lapszerkesztő egyéniséggé. A Pilvax-fiatalok köréből a hírlapírás mezejére lépett fiatal író nemcsak a mesterségbeli fogásokat sajátítja el, hanem egyre biztosabban tájékozódik az újságírás területén folyó politikai harcokban is. Az európai méretű forradalmak és szabadságharcok előestéjén egyre határozottabban áll helyt a liberalizmus és a konzervativizmus nagy harcában a haladás zászlaja alatt. Frankenburg divatlapjánál még szembefordul a „modern kor" civilizált gladiátoraival, a kákán is csomót kereső, polemizáló kritikusokkal: „Én a polémiát, a gáncsvetést szerencsétlen véralkat crisisének tartom, de nem eriticának" - - írja a Nemzeti Színház c. rovat január 2-i bemutatkozó cikkében, majd ugyanitt kifejti, hogy „a eritica hivatása nem az, hogy a konkolyt válogassa a tisztabuza közül, hanem az: hogy a hol gyöngyöt talál, azt hozza napfényre; mert a mi rút, arra nem szükség ujjal mutatni, meglátja azt a nélkül is minden jólélek". 46 A Jelenkornál már a feladat kijelölése — rokon vonásai ellenére is — jobban belesimul a reformkor szellemébe: „ . . . igen is szólni fog mindig, mikor azt az igaz ügy kívánja, — ki fogja mindazt emelni, mit igaz hazafiság, becsületérzet és erények, — nemzet és emberiség érdekében tenni fognak, hasznosat és szépet, tettet és törekvést, hogy azokat követésre méltó példákul felmutassa; — míg más részről ki fogja azokat is emelni, kik e szent érdekek ellen piszkos kezeiket ártani kinyújtják . . langymeleg ,sem ide sem oda' notitiákkal sem az olvasó közönséget, sem saját lelkiisméretét terhelni nem fogja, hanem amiről szóland, az leszen határozott szó."" Ez a szemlélet — végeredményét tekintve — nem idegen Jókai ez idő tájt írt szépirodalmi munkáinak eszmei mondanivalójától sem, s szervesen illeszkedik a napilap nagy általános célkitűzéseibe is. A Jelenkor 1847. évi tartalmi útmutatóján olvasható vezérmotívuma a következő: Hazádnak és az Emberiségnek élj ! Tiszteld a Szépet, Jót, Igazat, Valót, S nekik hiv elvű tollad, ajkad S tetteidet ne hímezze álszin. Innét már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy Petőfiékkel egyetértésben tegyen hitet Jókai az irodalom irányzatosságának elve mellett. 1847 június elején, az Elet*' Életképek 1847. jan. 2. 1 sz. 25. 1. 4 ' Jelenkor 1847. jan. 7. 2. sz. 11. 1.
