Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
SZEKERES LÁSZLÓ: A hírlapíró Jókai pályája küszöbén
képek leendő szerkesztőjeként a divatlap feladatait kijelölő, nagyszabású cikkében fogalmazza meg az irányzatosság elvét, melyet megőriz egész életére, s melyet különösen az 1875-ös politikai pálfordulata előtt írói gyakorlatában is igyekszik megvalósítani : „Az irodalom feladata az igazság eszméit terjeszteni... az igazság eszméinek tetsző alakot adni... Őrt állani az emberiség örök jogai felett; napfényre hozni mindent, a mi szép, üdvös és igaz; méltánylani az erény törekvéseit; biztatni, emelni a fejlődő igaz tehetséget; ostorozni a tévelygést, a ferdeségeket ; oltani minden szivbe a becsület szerelmét, az alacsonyság utálatát." Élesen szembefordul a l'art pour l'art híveivel: ,, . . . nem értünk egyet azon irodalmi töredékkel, melly, szükkeblüségébe elfalazva, korlátai közé szoktatott szellemével illy elveket mondat ki: >>a költészet maga magának cél, a költészetnek ne legyen iránya. «— Mikor egy virágszál sem születik cél nélkül". 48 Jókai a Jelenkomál a Budapesti Napló c. rovat vezetőjeként, az „igaz ügy" érdekében harcol egyre nagyobb hatással a nemesség felelősségre ébresztése, a nemzeti felemelkedés, a polgári haladás meUett. Hadat üzen a külföldet majmoló arisztokrácia nemzetellenes tevékenységének, kipellengérezi a nemesi tunyaságot és megbélyegzi a feudális Magyarország elavult intézményeit. Értő szeretettel védi népünk szellemi értékeit. Elvétve a szociális gondokra, a nép politikai kisemmizettségére, a munkások szomorú helyzetére is felfigyel, s Petőfihez hasonló határozottsággal áll ki a zsidóság emancipációja mellett. Mindezekkel egy időben természetesen igen élénken reagál az irodalmi és színházi élet jelenségeire, s azonosítja magát a Fiatal Magyarország mozgalmával. 1890-ben A magyarnemzet története regényes rajzokban c. munkájában a reformkor fő feladatának tekinti az alkotmány sáncain kívül rekedt jobbágyságot felszabadítani, a „félmilliónyi nemességgel egyenrangra emelni a tizennégy milliónyi honpolgárt", s ezzel megteremteni a „teljes egy magyar nemzetet". (212—213.1.) Véleménye szerint „Azon fennkölt vezérszellemek, a kik a magyar nemzet halálos ájulásából feléleszteni váUalkozának, mindnyájan belátták, hogy csak azon az úton érhetnek el igazi sikert, mely a polgári jogoknak az egész népre való kiterjesztéséhez vezet. E cél felé haladánk 1825-től 1848-ig a régi hagyományoktól nyűgözött nehéz, de kitartó lépésekkel." (169.1.) Néhány sorral később részletesebben is kifejti a szabadságharc előtti időszak különleges feladatait: „Küzdeni az ellenkező elvű hatalom ellen, csupán szellemi eszközökkel és egyúttal saját nemzetünknek megrögzött előítéletei ellen. Újítani azzal az ovakodással, hogy a régi meglevő halomra ne dűljön. Terjeszteni a szabadelvűséget, felvilágosodást, a censura kényuralma mellett. Ébresztgetni a nemzeti öntudattal együtt az európai polgárosulás utáni vágyat. Javítani a földet és a szíveket." (Uo.) Végső fokon már 1847-ben is ezért küzdött Jókai az újságírás fegyverével, s — bár a század végén nem tartotta jelentősnek e korszakban írt írásait — a Jelenkor rovatvezetőjeként megfelelt a várkozásnak. Helmeczy Mihály rövid szerkesztői búcsúztatójában „derék naplóírónak" nevezi őt 1847. június 6-án, s köszönettel adóz öt hónapig tartó „erélyes és ügyes közremunkálásáért". Külön figyelmet érdemel, hogy a fiatal írót „tettre termett férfiúnak" nevezi, aki népszerű tollát az „akadályok elleni csüggedetlen küzdelemre" közmegelégedéssel használta. A Jelenkortól búcsúzó Jókai maga is megemlékezik arról, hogy nagyrészt örömmel és jókedvvel dolgozott öt hónapon át a Jelenkornál; az „élvezetteljes órák" felemlítése meUett arra is céloz, hogy határozottan harcolt a konzervatív sajtóorgánumok ellen, s gúnyosan azzal 48 Életképek 1847. jún. 5. 23. sz. 747—748.1. — Egy magyar nábob. I. köt Bp. 1962. 315—316.1.
