Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió
Hiszen már megtörölte homlokát a nemzet, s gondolkozott is rá nagyot. Most meg hozzá is fogott a munkához — mégpedig komolyan és derekasan". A 67-es kiegyezés megváltoztatása már csak illúzió. Ezt az ellenzéki pártok szónoklatokban, az újságok pedig támadó cikkekben állandóan hangoztatják. Jókai védekezni kénytelen, s lapjaiban a fúzió politikai, erkölcsi alapját iparkodik megteremteni. Legkeményebb és legeredménytelenebb vitáját Kossuth Lajossal folytatja, akinek rendszeresen megjelenő levelei a közvéleményt nagymértékben befolyásolják. Kossuth a Kasszandra-levél megírása után sem szüntette meg harcát a kiegyezés ellen. Éber figyelemmel kísérte az eseményeket, s jól látta, hogy a balközép ahelyett, hogy az ellenzéket erősítené, a kormánnyal iparkodik kapcsolatot keresni. Ezért több levélben újra meg újra felhívta a figyelmet a közösügyes politika veszélyeire. 1874. január 18-án a Debrecen szerkesztőjének többek közt ezt írja : „En határozottan tagadom, hogy a közösügyes alapon lehetséges lehetne akár a szabadság igényeinek, a nemzet géniuszának s a józan közgazdászat követelményeinek megfelelő reformokat létrehozni, akár az ország nyomasztó bajait gyökeresen megorvosolni." 14 Tisza februári beszéde után Kossuth szenvedélyesen mutat rá, hogy milyen felelősség terheli ezt az államférfit. Hermann Ottónak szóló levelében 15 kifejti, hogy Tisza felelős a történelem ítélőszéke előtt, ha hazánkat az osztrák kabinetpolitika nagyravágyása miatt egy európai konfliktus esetén megbüntetik. Kossuth ezt írja : „Hogy ,magyar kérdés' nincs többé, az az ő műve. Deák a jelent adta fel, Tisza a jövőt kompromittálta". Keserű hangon és súlyos vádat emelve ír Kossuth a fúzió megkötése után a debreceni függetlenségi pártnak. 1 " Levelében megállapítja, hogy a fúzió a választók rászedése. Ami történt, az a képviseleti rendszer megcsúfolása, hiszen a pártalakulás színhelye nem képviselőház, hanem a választási urna. Kossuth patetikus stílusban veri vissza Tisza érvelését : „Nincs napirenden ! jövő kérdése ! Boldog isten ! És ezt most mondják, éppen most, midőn azon országgyűlésre választ a nemzet képviselőket, melyekre a quota kérdése vár ! Hát mikor lesz napirenden, ha ilyenkor sincs? Soha! És ez így is van. — Ez a manőverek kulcsa. Megadták magukat a közösügyes állapotnak. Népiesen szólva : beadták derekukat". Ugyanilyen szenvedélyességgel ír Kossuth június 23-án is a debreceni függetlenségi pártnak. Ebben a levélben kijelenti, hogy a képviselő köteles ragaszkodni a programhoz, amelynek alapján megválasztották. Rámutat Tisza árulására, s az ügyet így jellemzi: „Mi tűrés-tagadás, ez bizony ázsiai állapot.". Kossuth megjósolja, hogy Tisza éppen úgy jár, mint Deák, mert mindketten reakciós törekvéseket támogatnak. Kossuth legutolsó levelére Törs Kálmán válaszol A Hon június 24. és június 26-i számában. Érvelése szánalmas. Cikkéből kiderül, hogy az ország annyira eladósodott, hogy kényszerhelyzetbe került ; a fúzió az egész nemzet kívánsága volt, s tulajdonképpen „történt, nem csinálták". Törs cikkei nem csökkenthették Kossuth levelének hatását. Ezért maga Jókai ragadott tollat, s A Hon június 25-i számában válaszolt Kossuthnak. Jókai nem iparkodott Kossuth alapos vádjait cáfolni, inkább arra törekedett, hogy a vitát más térre vigye, s a lehetőséghez képest Kossuthot elhallgattassa. Ezért veti fel a kérdést : Tud-e Kossuth Lajos jobb megoldást a dualizmusnál? Nem tudhat, hiszen azért hallgatott 1859-ben és 1866-ban, mert : „sokkal nagyobb volt hazája iránti szerelme, mint Ausztria elleni haragja". Jókai szerint Kossuthnak egy érdeme lehet ezután is, és ez a teljes némaság. Azok a levelek és felhívások, amelyeket 14 KOSSUTH LAJOS : Összes munkái, VIII. 478. 15 uo. EX. 29. 16 uo. IX. 47.