Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

SÁRA PÉTER: Ady és Juhász Gyula

Egy-egy versében nála is felcsillan a költői teljességre való törekvésnek az igénye. S hogy ezzel kapcsolatban is Adyra gondol elsősorban, Őt tekinti követendő példának, azt elsősorban az mutatja, hogy ezekben a verseiben ismét sok Adyra jellemző gondolatot találunk. Erre vonatkozóan az Áldott végzetem mellett hadd említsem meg a Hősök című költeményét is, amelyből ugyancsak tisztán kivehetők a jellegzetesen adys kifejezések. Sőt itt még a strófa szerkezete is Ady-eredetet mutat : Ekkor leszünk mi hősök, Méltók az új dalokra, Méltók az új időkre, A boldog, a győztes, a békés Jövendő megváltó csókra ! Juhász Gyula költői nagysága azonban abban is megmutatkozik, hogy még Ady közvetlen közelében és szeretetében sem vált egy pillanatra sem Ady-utánzóvá. Ellenkezőleg, egyénisége egyre inkább felszabadult és költészete egyre sajátosabb színekkel gazdagodott. Ady forradalmi költői egyénisége újabb és újabb megnyilatkozásokra csábította, bátorította. Ady költészetének egyetemessége lenyűgözte, feltétlenül sokat tanult Adytól, sok gondolatot és kifejezést átvett tőle, de mindezek szinte teljesen feloldódtak Juhász Gyula gondolati és érzelmi világában, s jellegzetesen Juhász-gondolatokká, -versekké váltak. Még a közvetlenül Ady-versekkel kapcsolatba hozható költeményein is érződik, hogy Ady gyors gondolati és művészi tempója nála lelassul, lehalkul. Ady lényeget kifejező gondolatai nála felbontódnak, és gyakran még nyelvileg és művészileg is teljesen Juhász gondolataihoz formálódnak. Csak elvétve egy-egy kifejezés vagy egy-egy gondolattöredék jelzi ebben az időben már, hogy Ady továbbra is megtartotta ihlető erejét. (1. Piros remény, Mert későn jöttem, Ugy szeretem című verseit.) Az 1910-es években Juhász Gyula lírája egyre mélyebbé és őszintébbé vált. A hangulatokat és impressziókat kezdték háttérbe szorítani költeményeiben az igazán mély érzések és gondolatok. De még ezek között a nagyszerű lírai vallomásai között is akadnak olyanok, amelyek Ady költeményeinek egy-egy alapmotívumára emlékeztetnek. A reménytelen című versében szinte úgy panaszkodik, pörlekedik az élettel, mint ahogyan a fáradt Ady szokott beszélgetni istenével : Senkinek és cenknek Adtál minden szépet, Pedig méltó dallal, Mély zengő diadallal Én díszítlek téged ! (A reménytelen) Szakolcai tanárkodása idején a sivár kisváros nyomasztó atmoszférájában a befelé forduló Juhász Gyula gyakran menekült képzeletben régi emlékeihez (Bethániában). Különösen a váradi évekre emlékezett szívesen, s nem véletlen, hogy a Várad című versében Adyt is felidézi : Várad : hol Ady Endre arca Ragyogott éjszakák homályán S új versek csengő, könnyű harca Vágott rendet a régi gárdán A kávéházi zűrbe, zajba Tárogatónk zendült, kiáltván : Hogy akik itt sírnak, loholnak, Mind váteszeid, tarka Holnap !