Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
SÁRA PÉTER: Ady és Juhász Gyula
Juhász Gyula az elkeseredésnek már egészen a mélypontján volt, amikor Makóra helyezték tanárnak. De még ez sem segített a reményét vesztett költőn, és 1914 tavaszán újabb öngyilkosságot kísérelt meg Pesten. Sérüléséből azonban rövidesen felépült, életkedvét is visszanyerte. Azután újult erővel, szinte Ady-rajongásával kezdte hirdetni, hogy mégiscsak szereti az életet (Lobogó, Szeretem az életet stb.). Közben kitört az első világháború. A hazug propaganda kezdetben Juhász Gyulát is megtévesztette, és első háborús verseiben még a magyar hősiességet énekelte. 1914 végén azonban már maga is megrettent a pusztító öldökléstől, és a Véres ősz című költeményében már így kesereg : Szavak pompája, gyémánt és arany s Én gazdagságom, ó be oda van ! Vér és tűz büszke bíbor tengerén Papírhajómmal mit keressek én ? A vers hangja újra Adyra emlékeztet, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy Ady következetes háborúellenes magatartásának és megrázóan mély humanista lírai vallomásainak jelentős szerepük volt abban, hogy Juhász Gyula újra megtalálta önmagát, s idejében felismerte a háború embertelenségét, amellyel szemben nyíltan kezdte hirdetni a békét : Szegény, szomorú költő, Hadd valljam balga hittel És boldog áhítattal Az élet vallomását, Hogy nagy dolog a harc, de Legszebb virág a béke. (Űj anakreoni dal) De Juhász Gyulának nemcsak az ilyen hitvallásai emlékeztetnek Ady háborúellenes költeményeire, hanem egy-egy merészebb költői víziója is (1. A vérző temető). Más versei is azt bizonyítják, hogy a háború mélyen érintette, szép humanista versekre ihlette, de a korabeli költeményei mégsem fejezik ki olyan egyetemlegesen a pusztuló világ borzalmait, mint Ady döbbenetes erejű háborús költészete. A háború végén írott verseiben egyre merészebb hangokat pendített meg, és a nagy társadalmi vajúdásban megérezte a közeli forradalom eljövetelét is. A Magyar nyár 1918 című költeménye félreérthetetlenül bizonyítja, hogy Ady forradalmi versei jelentős mértékben befolyásolták Juhász Gyula akkori célkitűzéseit, költői magatartását. Az izzó, drámai hangulatú költemény még stílus tekintetében is egészen közeli rokonságot mutat A grófi szérűn és a Dózsa György unokája című Ady-versekkel. Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma És föllángol e táj, e néma, lomha? Ha megutálva száz here pimaszt már, Vihart aratva zendül a magyar nyár ? A közösség iránt érzett felelősségében önmagával is bátrabban szembenézve tett őszinte vallomásokat (ó szerelem, Az első szabad ének). A forradalmi események sodrában megtalált életharmóniája, mély humanizmusa nagyszerű költői megnyilatkozásokra serkentették (Régi verseim elé, Francia katonák, És mégis . . .). Ezek a versei is azt bizonyítják, hogy tele volt hittel, reménységgel és várta az új világ megszületését.
