Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez

„Mint Salome a nagy Luininak vásznán" Lui n i : Salome és Keresztelő Szent János feje. Firenze, Uffizi beszél. A halált hozó asszonyokat is hol bibliai, hol reneszánsz vagy rokokó köntösökbe burkolja, s minden sorát intellektuális élmények, könyvek, festmények emlékei lengik át. (Kedvelte az akkor divatos művészi levelezőlapokat : Annának később majd Velazquez „Anna királynő"-jét küldi el.) Olyan az egész, mintha valamilyen elegáns álarcosbálon vagy gondosan megépített színpadon lennénk. De ha nem is közvetlen, magával ragadó líra ez, hanem az ékszerek mesterkélt cizelláltságához is hasonlító „vérző nyakék", amelyet a „vágyak könnyével" áztat — hogy Juhász Gyula szavait idézzük —, káprázatos díszletei mögött szenvedélyes szerelemvágy és kielégítetlenség, s ugyanakkor a szerelemtől való félelem harcolnak egymással, s a harcot, legalább a műalkotás síkján épp a művelődéstörténeti elemekkel színezett, a háborgó ösztönöket tartalom és a forma artisztikumában feloldott erotika teszi civilizálttá, ha nem épp egyáltalán közölhetővé is. Mesterkélt világ tehát, ahol a szépség önmagában nem elégít ki. Lényegében véve a fetisizmus ismert magatartásával rokon, érzelmi hidegségre valló jelenségről van szó, amit az is mutat, hogy a természet még jórészt hiányzik belőle, vagy pusztán az ősz és az alkonyat sápadt színeiben jelenik meg, ha egyáltalán felbukkan a kétségtelenül esztétikus díszletek hasadékai mögött : csak ké-