Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez

sőbb fedezi fel majd azt a szinte áterotizált és egyben humanizált természetet, amely legszebb verseibe az alföldi kék ég derűjével, a szépség eleven valóságával ragyog bele. Egyelőre inkább csak az ember-nélkülinek látott szűz csillagok hívják, az elefántcsonttorony arisztokratikus, életidegen, fehér hidegsége, amellyel ekkortájt időnként még kacérkodik (Turris Eburnea). Most még annak a ,,contre-nature"-nek a világában vagyunk, amelyet Sartre Baudelaire verseivel kapcsolatban emleget.

,J A történelmi álöltözeteknek a női test vagy általában a szerelem természetes meztelenségét kell elleplezniük, azét a természetét, amely a még le-nem-győzött keresztény-puritán rögzítőd ései miatt csak bűnök hordozója számára, hiszen a halált hozó asszonyokkal való morbid kacérkodás végeredményben aszkétikus gyökerű, és a test állandó ellenőrzésével, ha nem épp valamilyen önsanyargató hajlammal is kapcsolatos. Aligha lehet véletlen, hogy az egyházias, liturgikus hangulatú haláltánc-énekek motívumai állandóan visszatérnek nála, s amikor a flagellánsok hangját szólaltatja meg, az ostorok a szerelem bűneiért csattognak : Az álmainkat bűnre váltja Az asszony teste, a fehér, Izzó, gonosz, szép látomások Gyúlnak, ha forr a kerge vér, Pattogjatok, csattogjatok Kemény csapások, drága kínok, Szeresd, hitvány vér, mit szerettek A szomorú, a szent mártírok ! . . . (Flagellánsok éneke) Vagy emlékeztessünk arra, amit Dutka Ákos a Noa-Noát kiváltó élménnyel kapcsolatban mondott el : A különös füzesi kirándulás után napokig nem látta Juhász Gyulát. Amikor aggódva felkereste a lakásán, az álmatlan szemekkel fogadta. A szoba szegletében a kopott éjjeliszekrényen egy kis festett Szent-Antal-szobor állott, mellette két piros karácsonyfagyertya égett. Gyula egy fakó, rongyos, begombolatlan kék reverendában botorkált előttem és lassan, magának dörmögte. — »Tudod, hát vezekeltem a sok váradi örömért, az éjszakákért, a füzesért, A Holnapért.«

10 Dutkától tudjuk azt is, hogy néhány nap múlva azután megszületett a szerelemvágy és a szerelemtől való félelem között vergődő Noa-Noa, amelyről már az előbb szóltunk. Az elmondottakhoz itt még azt kell hozzátennünk, hogy ebben a versben az erotika Juhász Gyulánál addig ismeretlen hőfokon izzik : már nemcsak fél az aszszony „gyilkosan forró szájá"-tól, „véres mosolyá"-tól, hanem vágyódik is utána s elfogadná, ha másképp nem, mint elkerülhetetlen végzetet. Ekkortájt írt verseiben egyébként is egyre gyakoribb a szerelemvágy hol halkabb, hol erősebb feltörése. Ilyet olvashatunk ki a kissé modoros, Ady H óvár bércek alattjám emlékeztető Valakinek, a szerelemtelenség kínját történeti képbe transzponáló Watteau, a csonka Aphrodite alakját ismételten felvillantó Görög elégia, a melankolikus Egy régi hajnal, vagy a távolról Verlaine Mon rêve familier'-jét felidéző Egy Duse fej alá profetikus soraiból is : Szerelmem asszony lesz, nem fog szeretni, Becézni fog, mint fáradt gyermeket, Grieget, Chopint fog halkan énekelni És vágyamon szép csendesen nevet. » SARTRE, JEAN FAUL : Baudelaire, Paris, 1947. Gallimard. in DUTKA ÁKOS : i. m.