Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
ILLÉS ILONA: Dokumentumok Forgács Antal franciaországi tartózkodásával kapcsolatban
ben az időben mindenki igyekezett már elhagyni a várost. A németek állandó tömegrazziákat rendeztek és egymás után deportálták az embereket. Grenoble-ban az élet bizonytalanná vált. Feleségemmel azonnal szereztünk barátaink révén számára egy szobát. Miután a vendéglőben németek étkeztek, kértük, hogy kosztoljon nálunk. Ezt ő eleinte nem akarta elfogadni. Végre sikerült meggyőznünk a helyzet veszélyességéről, és így naponta egyszer vendégül láthattuk. Rövid idő múlva egy kis házat akart keresni, ahol néhány ismerőse is esetleg helyet találhatna. Ezt a házat is megszereztük, félreeső, jó helyen, ahol azután ebédet, vacsorát is készítettek a számára és ahol biztonságban is érezte magát, dolgozott. Ismerősei látogatták, Mme Chenon és családja. (Ennek a hölgynek a sógora magyar, M. Krausz, és kiválóan viselkedett Antival szemben.) Nagy volt a hó, és Anti könnyű félcipőben sétált. Még nagyon mulattunk is ezen a „városias" viseleten. De egy ismerősünknél felfedeztünk egy pár remek sícipőt, és miután neki szűk volt, elkértük Anti részére. így nyugodtabbak voltunk, hogy egészségileg nem lesz semmi baja. És jól használta is nemsokára. A faluban izzó lett a hangulat. Síverseny volt és ezen a német ezredes is részt vett két tisztjével. Harsányan kinevették őket. Ezért megfenyegette a falut, hogy jövő héten majd nem fognak mulatni. Mi jelen voltunk a pályán, ahová Anti elkísért bennünket. De föl nem jött, nem tudott síelni, bár kértük állandóan, hogy tanuljon, mert még szükségünk lehet rá. — A pályán láttuk, hogy a helyzet komoly és ezért elhatároztuk, hogy megszervezzük barátainkat és együtt rejtőzünk el a hegyekben a veszély idejére. Bujkáltuk is a havasokat és találtunk is helybeli paraszt barátaink segítségével egy pásztorkunyhót, de nem nagyon felelt meg és elhatároztuk, hogy csak végszükség esetén fogjuk igénybe venni. Később más ötlet merült fel, egy négy kilométerre fekvő turistaszálló, ahová az autók a magas hó miatt nem tudnak felmenni. Ennél az ötletnél maradtunk. Közben a Résistance is értesítést küldött, hogy a Gestapo készül valamire. Néhány zsidó család sietve hagyta el a falut. Barátaink, köztük Anti, nyugodtak voltak, nem értették meg a veszélyt, bármennyire is kérleltük őket. A következő vasárnap tele volt autóval a falu. Feleségemmel későn jöttünk le egy felderítő sítúráról a hegyekből. Az általános vélemény az volt, hogy a Gestapo jött terepszemlét tartani. Előző pénteken délben Anti állít be hozzánk : itt a Gestapo ! Szedelőzködtünk és szaladtunk be az erdőbe. Estig jártuk az erdőt, mély hóban, és mikor lejöttünk, mondták, vaklárma volt. A Feldgendarmerie jött fel egy autóval, hogy egy ellopott rádió után nyomozzon, ahol német katonák voltak elszállásolva. Másnap, szombaton, egy ismerős jön : itt a Gestapo ! Felcsatoltuk a síléceket és szaladtunk, hogy Antit értesítsük. Ismét együtt tapostuk késő estig a havas erdőt. Megint vaklárma volt. Ez a két kirándulás nagyon elcsigázott mindannyiunkat és a Gestapo vasárnapi terepszemléje annyira izgatottá tette hangulatunkat, hogy elhatároztuk Feleségemmel, kedden megyünk. A hétfői napot azzal töltöttük, hogy barátainkat rábeszéljük a távozásra, és hogy mindenkit értesítsünk a veszélyről. Késő estére még egy utolsó rendez-vous-t vettünk. Anti nem akart jönni, teljes biztonságban érezte magát a házban (tényleg teljesen eldugott részen van a ház, és idegen arrafelé nem lakott), és kijelentette, hogy a hotelban, bár autó a több méteres hóban nem juthat odáig, nem érezné jól magát. Este 9 óra körül hagytuk el, megegyezvén vele, hogy esetleg majd utánunk jön. Utána barátokhoz mentünk, egy német zsidó filmíróhoz és egy francia zsidó kereskedőhöz. A hosszú és eredménytelen vita után, mint Anti, maradásra határozták el magukat. Majd utánunk jönnek, ha a Gestapo tényleg jön. Nem akarták megérteni, hogy akkor már késő lesz. Kedden reggel elhagytuk a házat, a falut és két nap múlva, csütörtökön kaptuk a telefont : mindenkit elfogtak, meneküljünk. Csak hat hét múlva jöttünk vissza a faluba és tudtuk meg a részleteket. Anti nagyon nyugodtan viselkedett egész idő alatt, a hotelban is, ahol a transzportot várták. írásait a Gestapo széthányta, mikor elfogták, de később Mme Chenon mindent megmentett. Mme Chenon-nal most találkoztunk Párizsban és megígérte, hogy írni fog Önnek. Ha ez nem történt volna meg, itt közlöm a címét : 6 Impasse Rousin, Paris XV e . Azt hiszem, az összes írások megvannak, a két színdarab is. Anti a falu tanítójánál, aki odament az őket szállító autóbuszhoz, egy arany karkötőórát hagyott a mi részünkre. Ez az óra ma is nálunk van (csak tavaly vettük el a tanítótól, M. Luyattól, mikor elhagytuk Grenoble-t, babonából) és az Ön rendelkezésére áll. Havas Endrét, aki most Pesten van szintén kérjük, közölje az Ön Édesanyjával, hogy az óra nálunk van, és kérjük értesítését, hova tegyük le és kinél. Tehát kérem az Ön értesítését idevonatkozólag, mert Havastól semmiféle hírt erre nem kaptunk. Sajnos, mi sem kaptunk eddig semmi hírt Antiról, elfogatása óta. Sokáig reméltük, hogy egyszer megint beköszönt hozzánk. 12« 171
