Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
PÓR ANNA: Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig
zettnek azáltal, hogy megver egy zsarnokot, ameddig maradnak még más zsarnok földesurak a földön. Nem tud már visszatérni szerelmével a régi társadalmi keretek közé, és ezért Évit, aki nem mer vele jönni az ismeretlenbe, Döbrögire bízza és egyedül indul el, hogy teljesítse hivatását. Ez a befejezés megtöri a színmű egyenes ívelését, de ezen túlmenően ezt a filozófiai megoldást, a szabadság eszméjéért küzdő, elvont jelképpé vált Ludas Matyit, aki elengedi a harmadik verést és hűséges szerelmét elhagyja, nem viseli el sem a népköltészet, sem a színpad igazságérzete. Ezért a felszabadulás után, amikor Móricz Ludas Matyija végre színpadra került, megváltoztatták a befejezést. Matyi elveri harmadszor Döbrögit, majd Évivel távozik az ismeretlenbe. Móricz művének beható elemzését ez alkalommal nem tartjuk feladatunknak, csupán a népköltészet eszméivel való kapcsolatait kívántuk jelezni, a népies színpadi hagyománnyal való összefüggésére és a mű viszontagságos színpadi sorsára akarunk a következőkben utalni. VI. Balog István egyike volt azoknak az elődöknek, akikre az igazi népszínházat kereső Móricz Zsigmond joggal visszatekinthetett. Balog István Ludas Matyijiról is találóbb méltatást írt, mint a korabeli sajtó. A Nyugatban közölt megjegyzéseiben az alábbi sorokat olvashatjuk : „Balog István vitte színpadra ezt az alakot, és sok szerencsével állította be színpadi perspektívába, de nem volt elég költő hozzá, hogy örökre megállapítsa a színpad ,Ludas Matyi'-ját". 45 Ő viszont tudatosan folytatja ott, ahol Balog Istvánnak művészi és eszmei korlátai következtében meg kellett állnia, de Balog István színművéből átmentette azt, ami erre érdemes, és a nagy író lendületével demokrata szellemben alkotta újjá. így legsikerültebb dialógusaiból is átvett néhányat, de élesebbé tette a bennük rejlő társadalmi szatírát. Nézzünk meg néhány jellemző példát. Nem véletlen, hogy a parlagi nemesúr érdeklődésének középpontjában az eszemiszom áll. A szakács a legfontosabb személy a házban, és így többet engedhet meg magának, mint a talpnyaló ispán. Ezt a motívumot Balognál is, Móricznál is megtaláljuk. Balognál ez áll : Döbrögi : A sonkástészta igen jó volt, ezért jutalmat érdemelsz. Szólj, mire van szükséged ! Szakács : Semmire, (félre) Úgyse adna semmit. Döbrögi : (Kobakhoz) Kobak, mit mond kend ehhez ? Kobak : Vakmerősége egészen elrémít. Döbrögi : Hát vakmerőség az, ha ez nem kér? A'bizony, ez pedig nagy vakmerőség . . . Kérj valamit, mert ötvenet vágok rád. 46 (I. felv. 8. jelenet) Ez a jelenet csaknem azonos Móricz Zsigmondnál (I. felvonás 5. jelenet). Ezután Döbrögi arról panaszkodik, hogy valami baja lehet, mert nincs étvágya. Nem tudja, mi a baja. Balognál ez az alábbi megfogalmazásban hangzik el : Szakács : Talán az unalom ? Döbrögi : Eltaláltad. Mit tegyek ez ellen ? Szakács : Naponkint igen kellemesen tölthetne egy órácskát jó uram, ha alattvalóinak panaszait kihallgatná. Bocsássa a kinn levőket maga elejibe, segítsen bajukon és boldog lesz. (el) (I. felv. 9. jel.) 45 .Móricz Zsigmond megjegyzései a „Ludas Matyi" három jelenetének közlésekor. Nyugat. 1911. II. 712.1. 45 BALOG ISTVÁN : Ludas Matyi, Bayer J. kiad. 31.1.
