Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

PÓR ANNA: Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig

kristályosodott formában bontakozik ki a Balog Istvánnál jelzett patriarchális idill, a földesúr által megrendezett jobbágylakodalom. Döbrögi elrendeli, hogy Matyi és Iluska lakodalmának emlékére ezen a napon minden évben ünnepet tartsanak, Melyben a lakosság s jobbágyság részt vegyen, Ki az egész évben legerényesebb Leány, lakodalmát annak ő tartja meg . . . Döbrögi tehát a zsarnok földesúrból lassan ,,a jó földesúr" eszményképévé vált. Ez a patriarchális ünnepi szokás, úgy látszik, szervesen hozzá tartozott a jobbágyainak „atyjaként" élő földesúr jellemzéséhez, mert erre épült hasonló szellemben Jakab István Falusi lakodalom című színműve is (1834). Döbrögi birtokán teljesülnek a jobbágyok vágyálmai : Döbrögi A nyarat mindig népei közt tölte Jövedelmét soha külföldön nem költé. A XIX. század irodalmában gyakran visszatérő motívummal van dolgunk, a jóságos földesúrnak ez az új típusa azonban már sehogy sem kapcsolódik az eredeti, parlagias, műveletlen, birtokáról ki nem mozduló, „Pató Pál"-szerű Döbrögi-típushoz. Az évek során tehát állandóan tovább folytatódott az a folyamat, amely az eredeti népmese tartalmát az úr és jobbágy nyers összeütközésétől a Fazekasnál még csak éppen érintett megjavult földesúr irányában bővíti, sőt az előbb ismertetett ponyva már egyenesen a földesúr dicshimnuszává duzzasztja ezt a mozzanatot : Minden fácskán bokron egy kis szellemke ült És tündéri dalban dicsérte Döbrögit . . . A vándorszínészet ezek szerint a vásári ponyvairodalomhoz hasonló sajátos közvetítő szerepet töltött be az irodalom és a folklór között. Egyik is, másik is magába szívta alulról a népköltészetet, népmesét, népdalt, szólásmondást, anekdotát, másrészt pedig felülről hozta a városi kultúra vagy éppen a német irodalom termékeit, ezeket egymásba olvasztja, majd ismét visszaszármaztatja a szájhagyomány vérkeringésébe. A vándorszínészet hatása a vizuális élmény által még erősebb, mint a ponyváé. S ehhez a hatáshoz az is hozzájárul, hogy magába szívja a népi táncot és némajátékszerű szokásokat, és összevegyíti a városi, polgári társastáncokkal. A vándorszínészetnek ilyenfajta hatása a folklórra mint valószínűség és lehetőség már a farsangi betyárjátékok eredetének kutatásánál is felbukkant. De ezeknél nem bizonyítható, hogy a népköltészetből egyenes úton váltak-e népi színjátékokká vagy a vándorszínpadról kerültek-e át foszlányok „betyárfarsangos" gyanánt a farsangi játékok közé.

32 Ludas Matyi esetében viszont ez alkalommal végig követhetjük a folyamatot, mert az említett tündérmese eredete kétségtelenül Balog István színművében keresendő ; akár egyenes úton a színpadról, akár a ponyva közvetítésével jutott is vissza a folklórba. A szájhagyomány azonban mit sem tud Ludas Matyi történetének a nyomtatott formákban és a színpadon kierőszakolt megszelídítéséről. A Néprajzi Múzeumban fellelhető változatokban és a Szűcs Sándor gyűjtötte elbeszélésekben egyaránt nyersen áll előttünk az eredeti antifeudális mesetartalom.

33 32 Farsangos jitákok Panyolán, Szamosszegen és Nagydoboson, Szatmár m. Gyűjt. Ferenczy Imre 1952. Egyetemi Néprajzi Intézet. Debrecen 33 Néprajzi iliizaum Népmesetípus-katalógus és SZŰCS SÁNDOR : i. m.