Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

PÓR ANNA: Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig

Balog István Ludas Matyiját a negyvenes években összesen hússzor adták elő.-" A szabadságharc után hat év múlva, 1855-ben cenzori engedéllyel átdolgozott szöveggel elevenítették fel újból. 1856. július 26-án adták utoljára. Pesten egészben véve 25 előadást ért meg.

9 A bécsi külváros megszülte a maga színpadát, az viszont kialakította a maga közönségét. Nálunk a XIX. század elején azonban nem volt a fővárosban egységes társadalmi réteg, amely hosszabb ideig színen tudott volna tartani magyar darabot. Balog István, az egyszerű vándorszínész az éhínséggel harcolva vívta meg harcát a közönségért. A siker érdekében lehetőleg a nép körében ismert alakokat vitt a színpadra : Mátyás királyt, Angyal Bandit a betyárt, vagy éppen Ludas Matyit, „akinek története annyira ismert hazánkban, hogy tartalmát nem kell elmondani".

10 Mire 1838-ban, egy esztendővel a Nemzeti Színház nyitása után, hosszas vándorlások után a főváros színpada számára megírja ezt a bohózatot, addig már sokat tanult, tapasztalt a siker titkaival kapcsolatosan. Valószínű azonban, hogy a darabnak egy változatát Balog vándortársulata már hosszú időn át játszhatta, mert a Beleznay-kertben 1830-ban előadott színművek műsorán is szerepel.

11 A nemzeti színházi 1838-as bemutató számára Balog divatossá akarja tenni a parasztfiú történetét. A látványosság kedvéért veszi körül tündéri apparátussal és aktuális strófákkal. A fővárosi vegyes összetételű közönséget csak így lehet becsalogatni. El is éri vele a hatást, mindig zsúfolt a színház. A kritika eleinte a maga igénytelen, gyenge színvonalán dicséri a bohózatot : „botrány nélkül mulattatá a közönséget".

12 — „A két szerző többszöri előhívással tiszteltetek meg" — „az erőművek meglepő összevágással működének" stb. A körülötte kialakult sajtóvitában sajnálatos módon nem vett részt az Athenaeum triásza, és így a vitában csak az érdekelt felek hadakoztak egymással a paródia létjogosultságáról és a színjáték előadásmódjáról.

13 Az 1855. évi felújításnál a sajtó méltatja azt ,,a minden időben korszerű eszmé"-t, hogy többet szelídséggel, mint gorombasággal".

14 Balog tehát ilyenformán a pesti színpad számára látványossá, a befejezés megmásításával pedig eszmeileg elfogadhatóvá szelídítette Ludas Matyit. — Végül Szerdahelyi zenéje és parodizáló készsége tette a pestiek számára aktuálissá, mulatságossá a darabot. A különböző operák egyvelegéből összeállított zenét Fáncsy Lajos azzal védte meg : „Éppen azért férceltetik, hogy annál nagyobb drasticaibb comicai hatása legyen."

15 A színvonaltalannak vádolt Ludas Matyi mentségére pedig azt hozza fel. hogy ez a bohózat megtölti a színházat, amely az értékes klasszikusok előadásai alkalmából üres, sőt az ott levő gyér közönség is alszik. Ez a szembeállítás jellemző a színház akkori harcaira. Arra a vádra, hogy ez a darab nem való éppen a Nemzeti Színházunkba, Fáncsy jogosan azt válaszolja, hogy nekünk nincsen még népszínházunk, csak egyetlen magyar színházunk van, ennek kell tehát minden réteget kielégítenie.

16 Az 1855-ös felújításkor írt kritikából világosan kitűnik, hogy kiknek szólt ez a darab : „A karzat, földszint, zártszékek telisdedteli, a páholyi közönség gyér számmal."

17 A színház tehát határozottan az alsóbb néprétegnek szánta : a Nagyasszony 8 1838 és 1849 között csaknem minden esztendőben előadták. (BAYER : i. m.) 9 BAYER : i. m. 10 Jelenkor, 1838. 103—4. sz. 11 Magyar Játékszínt Almanach ... Pesten. (1831). Ezután 1836-ig állandóan szerepel a társulat vidéki műsorán : B. I. naplója, Kiadta : Barna J. Makó 1928. 12 Jelenkor, 1838. 103-4. sz. 13 B. I. „Ludas Matyi"-jának 1840. évi nov. 3-i előadása alkalmából a Jelenkor 1840. évi 90. számában élesen elítélő bírálat jelent meg. — Fáncsy Lajos, a sértett rendező a Társalkodó hasábjain védte meg a darabot. (1840. 98—99. sz.) A sajtópolémia ezután még tovább folytatódott. BAYER : i. m. 11 Divatcsarnok, 1855. I. 618.1. 16 Társalkodó, 1840. 18 Társalkodó, 1840. 17 Divatcsarnok, 1855. I. 538—9.1.