Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)
Baróti Dezső: A XVIII. század ízléséről
sem teljesen érdektelen, a francia eszmék méltó tanítványaképp elsősorban a népszuverenitás széleskörű értelmezésével és erős antiklerikalizmusával tűnt ki. 34 Bennünket ebben az összefüggésben mint a magyar rokokó egyik érdekes, de talán nem is teljesen magányos költője érdekel. Kívüle több más, franciául verselgető főúri műkedvelőről tudunk (Sztáray Mihály, Orczy Zsuzsanna stb.), a kéziratos magyar nyelvű verseskönyvek jónéhány borsos darabja pedig arról tanúskodik, hogy a Galántai Fekete János által is jókedvűen művelt ,, conte libidineux" műfaja nálunk szintén hozzátartozott a feudális világkép bomlási tüneteihez. Ilyeneket egyébként a konzervatív Gvadányi is írt, talán elég ha csak emlékeztetünk a Pöstyéni feredés egyes darabjaira. Gvadányi egész költői világa sokkal dekadensebb, amint azt nótáriusának tüzes magyarkodásából elvont megszépítő értékelések után gondolnánk. Kedves költőjének, Gyöngyösinek legalább a látszatokat még őriző heroikus regényessége nála már csak az élet apró. érdektelen érdekességeit versbeszedő conte-á, illetve annak provinciális magyar változatává, a barbár úri-murik, katonacsínyek, vagy épp egy falusi kupaktanács parlagi bölcsködését elbeszélő anekdota-sorozattá bomlik szét. Látszólag ugyan ragaszkodik a hagyományos nemesi erkölcsökhöz, s ahogy vénül, egyre nagyobb buzgósággal szedi unalmas versekbe az új eszmék híveit is vadul korholó reakcionárius nézeteit, de a régi világ erkölcseit tulajdonképp már mégsem tudja elhitetően képviselni. A kicsinyes, földhöztapadó realitás írója, aki a részletekben elmerülő szeretettel írja le a természetet, egyes kortársai talán ezért nevezték a magyar E. Ch. Kleist nek. Milyen sok vaskosan selypítő naivitás van pl. a Pöstyéni feredési bevezető leírásban : Zöldbe öltöztette, a föld kerekségét, Szennyes gyászsza után, meg-adta szépségét, Flóra a mezőkön virágja bővségét, El-szórta, s minden fa, meg-nyerte zöldségét. Most kukurtsból kötnek, koszorút Leánykák, Pázsiton ugrálnak, vígan a báránykák, Hímjeket pityegik, a nyöstyén Fáczánkák, Vigadnak, örülnek, ezen ártatlánkák. A földnek vetette, Pán maga ekéjét, Szarva közé tette, vasas esztekéjét, Patsirta felette rebdes, és igéjét Énekli, el-érvén a Tavasz zsengéjét. Tsevegve köszönti, a hajnalt a Fecske, Tehén tölgyét feji, a házi menyecske, Juhász zséj tárjába ád tejet a kecske, Köpübe virágot hord minden méhecske. Az Unalmas órákban való időtöltés táncleírásának néhány részlete pedig akár mint a Dorottya megfelelő részéhez sem egészen méltatlan előzmény is figyelmet érdemel. Azért is e táncot frissre fordítottam, Húzd rá magyarosan Putyu ! kiáltottam ; Ezzel mindnyájukat úgy megindítottam, Hogy házam letörik, már attul tartottam. 34 SŐTÉR ISTVÁN : Magyar—francia kapcsolatok. Bp., 1946.
