Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)
Balkányi Enikő: Irodalmi emlékhelyeink a Dunántúlon
A Nádasdyak ősi fészke korunkig sokszor cserélt gazdát. Utolsó tulajdonosa, a bajor király, a második világháború idején hagyta el az ötvösművészet kincseit és világhírű falfestményeket őrző termeket. A felszabadulás óta a dolgozó nép múzeuma, művelődésének gazdag forrása a vár számos, történelmi levegőt lehelő, értékes freskókkal, stukkódíszítésekkel, selyemtapétákkal ékes terme. A „lovagterem"-nek az ismeretlen HRM-től származó festményei, Dorffmeister freskói, a terem üvegcsillárai, velencei tükrei, a kék brokátselyemmel borított falú szalon ötvös- és porcelánművészeti remekei s a fejlődő helytörténeti gyűjtemény mellett az első emeleti toronyszoba Tinódi emlékét őrzi. A kiállítási anyag a XVI. század történetét és irodalmát kevésbé ismerő, nem szakképzett látogatók számára is érdekes, szemléletes módon mutatja be az árpádkori „csácsogó" hegedősök kései utódának, a céltudatos énekmondónak korát, életét, költészetét. A falakra festett, egykorú metszetek nyomán készült színes, a végvári harcok korát felidéző jellegzetes figurák, vázlatos térképek, a költő életútjának főbb állomásai, várak, várostromok, török és magyar harcosok képei, XVI. századi fegyverek és régi hangszerek, a TinódiChronica első kiadásából élethűen másolt címlapok és kották, a költő „ars poetica"-ját és politikai hitvallását összefoglaló idézetek egységes képet nyújtanak Tinódi Lantos Sebestyénről és koráról. A kiállítás azt is bemutatja, hogy Tinódi munkái későbbi történetírásunk forrásává váltak, és témái számos nagy költőnk, képzőművészünk és zeneszerzőnk fantáziáját termékenyítették meg. Anonymus krónikájának az „énekmondók csacska fecsegéséről ",Tinódi „költői elődeiről" szóló lapjának megtévesztőén hű másolata, a tárlók és vitrinek értékes könyv- és egykorú tárgyi emlékanyaga, a rozsdamarta, horpadt, félelmetesen durva fegyverek s a kottájukkal együtt kinyomtatott históriás énekek ódon strófái egyaránt hangulatosan illeszkednek a toronyszoba négyszáz esztendős falai közé. Az ölvastagságú falak alkotta ablakmélyedések egyikében Sárvár népének gyűjtéséből válogatott anyag tanúskodik arról, hogy a nép valóban magáénak érzi a költőt s emlékének ápolását valóban szívügyének tartja. A 400 éves Tinódi-évforduló sárvári ünnepségeinek dokumentumai, a Sárvárott, sárváriak által összeállított Tinódi-Emlékkönyv, róla elnevezett sárvári intézmények képei, a Tinódi-pályázat sikerült dolgozatai, a Tinódi-gimnázium jelvénye, a sírhellyel kapcsolatos ásatásoknál talált régészeti lelet néhány érdekes darabja alkotják e kis — állandóan gyarapodó — gyűjtemény alapját. A Tinódi-Emlékszobából szépen faragott csigalépcső vezet a második emeleti toronyszobába, melynek fő érdekessége a falain látható, Dorffmeisternek tulajdonított festménysorozat. A nyolcszögletű helyiség három mély ablaknyílásából három irányba feltáruló kilátásával és a művészettörténet által nyilvántartott freskóival — a tudományokat és művészeteket ábrázoló allegorikus alakokkal — önmagában is ritka, megkapóan érdekes látványosság. A helyiség hét tárlója és négy tablója a város gazdag kultúrtörténetéből ragad ki néhány jelentős mozzanatot. Nádasdy Tamás humanista kapcsolatait és a maga korában kiemelkedően „modern, nagyüzemi" gazdálkodását, a sárvári nyomda történetét — hangsúlyozva az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv, az Üj testamentum, valamint fordítója, Sylvester János és nyomdásza, Abády Benedek jelentőségét —, továbbá Manlius vándornyomdáját, amelyben a nevezetes protestáns vitairat, „Az országokban való sok romlásoknak okairól", napvilágot látott. Egykorú kiadványok érdekes illusztrációi, fényképek, könyvek, tárgyi emlékek vonultatják fel előttünk az üldözött protestáns prédikátorokat, akik Nádasdy Tamás udvarában leltek védelmet és otthont, akik itt írták a katolikus restauráció elleni s egyben a nemzeti független-