Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Krúdy Pál: Epizódok Krúdy Gyula életéből (Gyűjtötte: Sándor Rudolf)

Érdekes volt egy alkalommal amint az „Erdélyi borozóban" nyomára bukkantam, ahol az egyik sarokban láttam meg egy asztalnál egyedül ülni, ahol belemélyedve egy tárca megírásával volt elfoglalva, s annyira bele volt mélyedve az írásba, hogy amint én megálltam az asztalnál, fel sem nézett. Erre én szó nélkül leültem az asztalához, erre a jelenetre feltekintett, s örömmel üdvözöltük egymást, és ő még bocsánatot is kért, hogy olyan nagyon belemélyedt az írásba, hogy nem vette észre azt sem, hogy mi történik körülötte. Megnyugtattam, hogy én azt nem veszem zokon, mert ha az ember egy komoly munkával van elfoglalva, nem törődik azzal, hogy kik motoszkálnak az asztala mellett. Bevártam türelmesen, amíg két plakát hátára megírta és befejezte a tárcát, amelynek megtörténte után szólt a pincérnek, hogy hívja be a hordárját, hogy az írást béküldhesse a „Pesti Hírlap" szerkesztőségének, mert mondván, hogy pénze fogytán van, s ez a 40 korona, amennyit kapni szoktam tárcáimért, egy-két napra elég lesz. s ha elfogy a dohány, írunk egy másik tárcát, s tengetjük az életünket tovább. A hordár bejött, s csak a papírt adta oda neki, de egy szót sem szólt neki. Én csodálkoztam a tapasztaltak felett, mire ő azt mondta : mit menjek bele az ismétlésekbe, ez az ember már úgyis tudja, hogy miről van szó, és sietni fog elintézni a dolgot, mert azért a dukanciája 5 korona. Űgy is történt, egy órán belül visszaérkezett a hordár, leolvasta Gyulának a 35 koronát, míg az 5 koronát szó nélkül levonta és zsebre vágta, és azt kérdezte, hogy másnapra melyik laphoz kell mennie? . . . Gyula öccse János, aki Nyíregyházán sikeresen végezte be a tanulmányait, édesapjától kapott jutalmul 100 koronát, hogy azzal utazzon fel Pestre, és látogassa meg bátyját, „aki majd gondoskodni fog a szórakozásodról, megösmered Pestet, mert úgyis hosszabb időt kell ott töltened, mint joghallgatónak". Jancsi örömmel vette tudomásul ezt az atyai tanácsot, és a legközelebbi vonattal útnak is indult Pestre. Néhány osztálytársa is vele tartott, s amint Budapestre megérkeztek, körülnéztek a város különféle mulatóhelyein, és annyira belemerültek a szórakozásba, hogy Jancsi reggel mérleget készített, és sajnálattal konstatálta, hogy 8—10 koronája maradt csak, ezzel az összeggel pedig nem messzire jut. Elhatározta, hogy Gyula bátyját valahol felkeresi, s megkéri, hogy nehéz pénzügyi helyzetére való tekintettel segítse ki zavarából, mert még a hazautazáshoz szükséges összeg felett sem rendelkezik. Az elgondolást tett követte, és útnak indult a bátyja felkutatására. Több helyen kereste, de nem talált rá sehol a megadott címeken. Már délfelé járt az idő és éhes is volt, de a még meglevő néhány koronát tartogatta, számítva arra, hogy esetleg bátyját nem tudja felkutatni, s akkor még lehetősége lesz arra, hogy harmadik osztályú személyvonati jeggyel haza utazhat. Amint így morfondírozott, eszébe jutott egy hírlapi közlemény, amelyet még odahaza olvasott, hogy a nagy író az „Erdélyi borozóban" szokott étkezni írótársaival. Azonnal egy poszton álló rendőrhöz fordult felvilágosítás végett, hogy az „Erdélyi borozót" hol találja meg? A rendőr készséggel megmagyarázta neki az utcát és az útirányt. Ennek megtörténte után sietett a megjelölt helyre eljutni még idejében, hogy ott találja bátyját. Sikerült eljutnia a borozóba, s amint a helyiségbe ért, azonnal érdeklődött a pincértől, hogy bátyja ott van-e? A pincér odavezette az asztalhoz, ahol Krúdy Gyula éppen az ebédjét fogyasztotta. Meglepődött Gyula, amint az öccsét váratlanul maga előtt látta, s kölcsönös üdvözlés után kérdezte Jancsitól, hogy éhes-e ? A válasz az volt, hogy előző nap ebédtől nem evett.