Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Balkányi Enikő: Delhányi Zsigmond: Adatok Petőfi Sándor életrajzához

kötelezve volt havonként két garast a közös pénztárba adni. Ez volt a legnehezebb! miként szerezni meg a jó szülőktől a két garast? a szegényebbek, kiknek zsebpénzök nem volt, azt állították szüleik előtt, hogy az iskolába havonként két garast kell hozni, a szülők nem jártak utána s így a csekély összeg befolyt. A második forrás volt az ajándékozás. Ezen összejöveteleknél Petőfi a legnagyobb engedékenységet, alárendeltséget tanúsította. Élénk, virgoncz ifjú volt, szerettük őt. Következő évben, amint Neumann Károly Selmeczre ment, a titkos társaság sem állott fenn, nem volt vezér. A syntacticai második osztályában (sic!) Petőfi volt az első tanuló. Innen Selmeczre mentünk, de csak hárman: Petőfi, Osztroluczky János, meg én. Neumann K., Horváth K. már előző évben mentek oda, ők, mint nevezni szokták volt, veteranusaink voltak, mert az V-dik és VI-dik úgy nevezett rhetorikai osztály együtt járt, ugyanazon tantárgyakat tanulván, kétévi cyclusra levén a tantárgyak beosztva. — Míg Petőfi Aszódon kényelmesen volt elhelyezve özvegy Neumanné házában, hol rendesen 5—6 tanuló volt koszton ; addig Selmeczen Petőfi az alumneumra szorult, vacsorapénzül atyjától — ki a közben elszegényedett — egy-egy napra két garast kapván. Itt lakást egy Prosperinyi nevű kamarai hajdúnál vett, ha jól emlékezem Szalay Frigyessel, ki későbben Kis-Körösi tanító lett. — Ez történt 1838-dik év September havában. Az első két hónapban Petőfi szorgalmasan neki feküdt iskolai dolgainak, ekkor én Neumannal együtt többször meglátogattuk, sőt egy hónapig együtt tanultuk Neumanntól a franczia nyelvet havi 10 garas fizetésért. Itt költői tehetsége már gyakrabban nyilatkozott az önképző körben, úgy hogy csakhamar figyelem tárgya lett. A nagyobb tanulók magok körébe vonták őt, s ezen időtől fogva megszűnt Sándor a szorgalmas, pontos tanuló lenni, gyakran mulasztotta a tanórákat is, minek következménye volt, hogy tanárai tanácsolták neki az eltávozást. — Volt Selmeczen egy Kranzl nevű kath. plébános, kiről az volt a vélemény, hogy szeret proselytákat csinálni. Midőn Petőfi már elkészült Selmeczről egyszer szobánkba toppan s felmutat a (sic!) húszast, állítván, hogy ő a plébánosnál volt s kijelentette előtte szándékát a katholikus hitre térni, miért ezen húszas lett a jutalma. Ezzel Sándor a czukrászhoz ment s nem is jött ki míg el nem költötte. Pár nap múlva újra nevetve jött közénk felmutatva két húszast, a mit szinte a plébánostól kapott. Ez alkalommal azt költötte a plébánosnak, hogy Váczra szándéka menni s ott kitérni, kér tehát uti költséget. — Ezekután Petőfi eladta dolgait, így többi közt több festéket, ágyneműjét s tőlünk elbúcsúzván útra kelt gyalog. Ez történt 1839-dik év Február havában, azontúl nem találkoztam Petőfivel csak 1841-dik év tavaszán. Ekkor egy szerda délután barátaimmal. Esztergáli M. Csörföly Lajos, Kemény János és Kemény Mihállyal, kik mind aszódi tanulótársaim voltak, kisétáltunk Pozsonban, hol az ugy nevezett első philosophiai osztályba jártunk, a Dunapartra, hol nagy csődület volt, kikötvén egy új kétkéményes gőzös a kikötőben, mi fel s alá jártunk a hullámzó tömeg között, mikor is egy piszkos külsejű ficzkó vesszejével engem érintett, én a néptömeg közé nyomultam, hogy az összeütközést ilyen, véleményem szerint, utczai sihederrel kikerüljem, de az szemmel tartott és még egyet suhintott rám, erre én társaimat felszólítottam, mennénk haza. Ezek kívánságomnak engedtek. Amint a halpiaczon hazafelé mennénk a nevezett suhancz felém közeledik s újra egyet suhintva rám megszólal : „Hát nem ismersz Zsiga". Erre szeme közé néztem s felismertem Petőfit. Hozzánk jött s pár hétig körünkben tartózkodott, lakásom ekkor úgy emlékezem Szeberényi Lajosnál volt, aki ekkor a 2-dik theologiai osztályt végezte s egyszersmind az önképzőkör titkára volt. Itt hol egyik, hol másik iskolatársai közöl, megosztotta vele alumneumi kenyerét s vacsoráját, mely állott többnyire szalonnából vagy füstölt húsból. — Történt, hogy az önképzőkör tagjai készültek dolgozataikkal az örömünnepre, Petőfi felszólított engemet is, hogy írjak, de nekem nem volt soha vena poeticám, erre ajánlkozott, hogy ő ír számomra egy költeményt, de hozassak számára köménymagpálinkát, én hozattam, s ő rövid idő alatt írt számomra egy költeményt, címe volt : A jégkebel. Tetszett a költemény és Szeberényi sürgette, hogy lépjek fel vele s írjam be az érdemkönyvbe, de én nem tettem, nem akarván idegen tollakkal ékeskedni. Bizontalan voltam benne, beírtam-e vagy sem az érdemkönyvbe, s azért felszólítottam több ifjakat, kik a pozsonyi lyceumba járnak, leveleznék végig az érdemkönyvet, s ha ily czímű költeményt találnak benne, írják le, én a Petőfi reliquiakhoz csatolom, nem találták, tehát nem írtam be. — Petőfi elbeszélte nekünk viszontagságos katonai pályáját, el azt is, hogy amint őt transporttal Sopronba vitték, útközben egy czigány katonatársa felszólította őt kártyázni Petőfi szabódott, de végre nógatásainak engedett s elnyerte a czigány pénzét, mit ez visszakövetelt. Sándor nem adta vissza, ezért bepanaszolta őt, amiért mind a ketten 24—24 botot kaptak. Pár heti itt időzés után útra kelt Petőfi, mi öten a fent említettek összetettünk négy húszast s elkísértük a Csallóközi hídig, itt elbúcsúztunk egymástól, de a négy húszast csak nagynehezen fogadta el, ellenben Esztergálinak egy tőrét, mellyel az játszott, kezéből kikapta s elfutott vele. — A katonaélet úgy látszik igen durvává tette, tréfái, beszéde nyersek, minden kedélyességét nélkülözők vol-